Idegesen néztem a vizsga eredményeimet. Kelan mellettem állt és a nyakát nyújtogatta.
-Bakker te mázlista. Már a harmadik csoportban vagy?-kérdezte izgatottan.
-Ezek szerint... Na menjünk kajálni.
Az ebédlőben mindenki a vizsgája eredményéről beszélt. Alig volt egy kis zug ahol leülhettünk volna. Nem kell mondanom, hogy Kelan is csak az eredményéről beszélt. Nekem az agyam másfele járt, így nem vettem észre időben, hogy Dan közeledik felénk.
-Sziasztok leülhetek ide?-kérdezte.
Nem tudom, hogy mi volt az ami végül igent mondtam. A fiú az asztal szélén ült le, és alig evett valamit.
-Hé jól vagy? Már egy ideje a szobában sem szólalsz meg-mondtam.
-Volt már,úgy, hogy későn jöttél rá, hogy mit is tettél? nos é g vagyok vele. Elrontottam az életem,és már nem tudom vissza csinálni. Ez van akit igazán szerettem,soha nem szeretett. Legalább olyan valakit szeret akire felnézek-mondta, majd haloványan elmosolyodott.
Tovább nem folytathatta,mert megszólalt az ebédlő riasztója. Mindenki felkapta a fejét, de senki nem mert mozdulni. Váratlanul kivágódott a folyosó felőli ajtó és a rohanó Hope és testvérei futottak be rajta. Dan azonnal megmozdult és szalad hozzájuk.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-A drága Blackiborgok megint támadást intéznek a suli ellen... Mire vártok nem halljátok a jelzést?-kérdezte idegesen.
Szinte mindenki megindult a kiáltására. Valamiért Hope mellett akartam maradni, így utána szaladtam. Kelan mellettem rohant.
-Hope!-kiáltottam utána.
A lány megfordult, és bevárt minket.
-Mekkora a veszély?-kérdezte Kelan.
-Láttad már mire vagyok képes igaz?-kérdezte tőlem,mire bólintottam.-Képzeld azt hússzor erősebben és rossz szándékkal.
-Az gáz. Ránk számíthattok-mondtam.
-Maradjatok mellettem-mondta.
Megveregette a vállam. Érintése nyomán eltökéltség költözött belém, hogy mellette a helyem. Nem is tágítottam mellőle,miközben az udvaron egyre nagyobb lett a káosz. Minden tanár fegyvert osztott a diákoknak,és a katonáknak.
-Derek,Yuuki! Hasra!
Még el se fogtam, hogy Dan nekünk kiállt, már le is rántott minket a földre. Közvetlenül mögöttünk rakéta csapódott be. Levegőért kaptam, és ekkor tudatosult bennem, hogy a nyugodt hétköznapi életem végleg eltűnt. Nem volt időm felfogni, hogy mi lett belőlem ahogy az akadémiába léptem.
Hope már talpon volt,így nekem is ott kellett lennem mellette. Lila szemű férfiak tolongtak be a kapun.
-Hanter!-kiáltotta Hope, miközben megállt a vezetőjük előtt.
-Már megint te vagy az?-kérdezte a férfi.
-Ha nem tetszik valami akkor csak szólj!
Hope kezében egy fegyver jelent meg a semmiből. A lány kibiztosította, majd célzott.
-Nekem nem te kellesz. Hol van 2H32!
-Oh itt van ő is-mondta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése