14.fejezet Fura

Minden tagom sajgott, ahogy próbálta fel állni. Az elmúlt egy hétben megtanultam, hogy ha nem vagyok elég fürge egy alig százhatvan centis lány is simán a földre terít egy rúgásával.
Hozzá kell tetten, hogy rendesen tele voltam kék zöld foltokkal, mivel Hope egy elég komoly acélbetétessel rugdalt. Soha nem szalasztott el egy alkalmat se amikor nem figyeltem. Érzetem, hogy nagyon vissza fogja magát, de őszintén nem is igazán akartam tudni, milyen , mikor nagyon durva.
-Megint nem figyeltél-mondta halkan.
-Észre vettem... Ma volt az első felmérésem...-lihegtem.
-Tudom. A tanárok a négyes csoportba raktak, ami nem rossz egy hét alatt-mondta.
Hat csoport volt. Minél nagyobb volt a szám annál gyengébb voltál. Mindnek mások voltak az osztályozásai amik befolyásolták, hogy később melyik osztagba osztottak be.
-A legtöbben a kettes csoportba megragadnak. Remélem, te az egyesbe is be kerülsz-mondta, majd megint rúgott.
Kitértem előle, de nem figyeltem hova lépek. Megcsúsztam egy apró kavicson, mire hátra vágódtam. Ez nem is volt gond, csak közben kirúgtam Hope lábát. A lány is el esett, de a fejem mellett megtámaszkodott a két kezével, a lábaival, meg a combjaim mellett. Tökéletes fekvőtámasz helyzetbe érkezett. Testünk egyetlen porcikája nem érintkezett, még is éreztem a testéből áradó meleg, és az enyhe cseresznye illatot mit a tusfürdője hagyott.
-Mondtam, már, hogy béna vagy?-kérdezte.
-Aham napjában háromszor legalább megkapom-mondtam zavartan.
-Mi az első fejezet lényege?-kérdezte váratlanul.
Mindig ezt csinálta. Találom szerűen belekérdezett az egész éves anyagba amit az osztályfőnökömtől kaptam, hogy tesztelje mit tudok.
-Ne hagyd elterelni a figyelmed-mondtam.
-És gyakoroltad már?-kérdezte.
-Folyton azt csinálom, mikor tanulok, mert Dan hirtelen nagyon nagy hangú lett.
-Értem és úgy gondolod, hogy nincs ami elterelje a figyelmed tanulás közben?-kérdezte.
-Ilyen nem mondtam...
Hope lassan kicsit beljebb hajlította a kezét, így közelebb került apró teste az enyémhez.
-Hirtelen nagyon zavarba jöttél-mondta.
-Hé tudod, hogy mit érzek irántad tehát nem meglepő ha a közelséged ilyen hatással van rám....
-Hagyod magad elterelni-mondta, majd gyors lendülettel eltolta magát felőlem, és azzal a lendülettel a hasamra fordított.
Kezeim szorosan a hátamra fordított, és az egyik lábával a csuklóimra térdelt.
-Ha én eltudom vonni a figyelmed az ellenfeled is kihasználja a gyengeséged-súgta a fülembe veszedelmesen.
Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy ebből a helyzetből csak rosszabbul fogok kijönni.
-Látom dúl a love köztetek, de azért ezt ne ennyire nyilvánosan csináljátok-hallottam Dan hangját, mire a lány eltűnt felőlem.
Feltápászkodtam, majd felnéztem a fiúra. Rögtön kiszúrtam, hogy egy hosszú nyakú felső van rajta pedig meleg volt ahhoz.
-Mit akarsz?-hallottam a kérdését.
-Csak erre jártam, és gondoltam szólok, hogy bár utálsz attól még nem kell mással kavarnod-mondta.-Na csá én mentem.
-Micsoda egy görény-mondtam.
Hope felé fordultam, aki nekem háttal állt. Keze ökölben volt, ami körül enyhe kék fény vibrált. A következő pillanatban Hope keze megmozdult, majd fülsértő reccsenés kíséretében a közeli fába csapódott. A fa törzsén hatalmas behorpadás keletkezett.
Döbbenten a lányra néztem. Hope keze vészesen remegett. Ki be nyitotta a tenyerét, közben az ujjai folyamatosan recsegtek-ropogtak.
A következõ pillanatban a másik keze csapott le a fára, majd újra a jobb. Folyamatosan ütötte a fa törzsét, és nem érdekelte, hogy a keze már vérzik.
-Hope! Állj le!-mondtam, és megpróbáltam leállítani.
-Ne érj hozzám!-mondta.
Kirántotta a kezét az enyémbõl, majd megint lecsapott a fára.
-Nem a fa tehet róla, hogy Dan egy tuskó. Hallod állj le!
Megragadtam a kezét, majd össze szorítottam a csuklóit. A mancs alakú karperece csatja megroppant, mire rögtön nem vergődött tovább.
-Elengedlek, ha meg ígéred, hogy nyugton maradsz-mondtam.
Biccentett, mire elengedtem a csuklóit. Finoman a kezembe vettem a kézfejét, majd elõkerestem egy zsebkendõt a zsebembõl. Figyelve, hogy ne okozzak neki fájdalmat letöröltem a vért a bõrérõl.
-Bocsi ha fáj-mondtam halkan.
-Nem érzem-válaszolta.
Felemeltem a tekintetem, hogy a szemébe nézzek, de õ másfele figyelt.
-A szerben ami életben tart minket, fájdalom csillapító van. Nem érzünk fájdalmat, csak enyhe szúrást-magyarázta.
-Akkor a húgom s érezné meg ezt?-kíváncsiskodtam.
-Nem... Ne hagyd, hogy olyan legyen mint én-mondta, majd magamra hagyott.
A következõ napokban nem láttam az osztályban, és edzeni, de hívott el magával. Ami azonban feltûnt, hogy Dan egyre idegesebb.
-Áhh ebbe beleõrülök!-fakadt ki az egyik nap tanulás közben.
Nem kérdeztem, hogy mi baja hiszen nem rám tartozott, de amit ez után tett az meglepett. Kivette a füzetét a kezembõl és maga kezdte el csinálni a háziját.
-Még nem telt le az egyhónap-mondtam felé fordulva.
-Eleget szívattalak már-mondta halkan.

13.fejezet Élettörténet vs valós tények

Hirtelen minden értelmet nyert. Hope volt az iskolában az a diák akinek rám kellett figyelnie. Ő már akkor is figyelemmel kísért, mikor a társai még a közelben sem voltak.
Idegesen és még jobban összetörve mentem keresztül a falun. A kis házba érve ledobtam a táskám, majd csináltam egy jó erős kávét magamnak.
-Kicsit idegesnek tűnsz-jelent meg váratlanul mögöttem Dan.
Lazán az ajtó keretnek támaszkodott, közben nadrágja zsebében tartotta a kezeit. Acélszürke szeme lesajnálóan nézett rám.
-Az is vagyok. Akarsz valamit?
-Aham. Elmesélhettem neked a lány történetét, ha érdekel, persze annak ára van-megvárta míg kérdőn felvontam a szemöldököm, majd folytatta.-Egy hónapig kéne csinálni a házim, ha elmondom Yuuki élet történetét.
Rendesen belezsarolt ebbe, de a fenébe is. Tudta, hogy mit akarok így könnyű dolga volt. Bólintottam, majd egy huzamra megittam a kávém, és csak utána követtem a nappaliba. Ő kényelmesen elterült a kanapén, én meg a fotelba ültem.
-Mint gondolom már tudod, hogy Yuuki is a a Kiborg Program egyik sikeres alanya. Na de nem mindig volt ez így. Dőlj hátra és figyelj-mondta.
-A Higurashik már legalább száz éve a projekt vezetői voltak, mikor ők megszülettek. Abban az évben sajnos rengeteg kiszabadult selejt tért vissza, hogy a teljes létesítményt elpusztítsák. Már nem indult jól a testvérek sorsa. Legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy a korábban átváltoztatott fivérük pont rájuk akart szemet vetni. Igen volt egy bátyjuk is-mondta meglepett arcomat látva.-Az anyjuk belehalt a szülésbe, mivel a legidősebb kivételével mind keresztbe fordulva volt a méhben. Szegény Ayame teljesen kimert és feladta a szervezete. Higurashi kapitánynak szembe kellett nézni a selejtekkel, és közben nevelni kellett négy félárva gyermekét. Elhiheted, hogy nem volt kellemes élmény.
A négy gyerek már háborúban nőt fel, bár úgy tűnt három év alatt végre sikerült megteremteni az életükhöz tartozó békét. Ez sajnos látszat volt. Yuukit hatéves korukban megtámadták, és halálos sebet kapott. A kapitány vonakodva adta meg neki a szérumot, melyet a húgod is kapott. Gondolhatod, hogy mennyire nehéz volt neki ez a döntés hiszen egy gyermeke nem reagált jól rá, és gyilkoló gép lett belőle.
Yuuki jól reagált a szérumra. Egy évvel később a testvérei is halálos sebet kaptak, így nagyobb bizalommal, de ők is megkapták a szérumot. Yuuki már egy éve kapta a kiképzést, amikor vissza helyezték a testvérei képzésére egy szinttel lejjebb.
Ez vissza fogta az amúgy egyre nagyobb erejét, majd megtörte az amúgy is sérült lelkét. Egy a program résztvevőjének az a veszte ha ereje kontrollálva van, főleg ha amúgy nagyon visszafogottan él vele. Higurashi kapitány a saját bőrén tapasztalta meg, hogy mit tesz ez az átváltoztatott egyénnel.
Hope csendesebb lett mint a testvérei vissza húzódó, és szinte teljesen érzéketlenné vált. A képzést mikor engedték neki teljes erejével csinálta, és gyakran előfordult, éjfélig is fenn volt, csak, hogy valamelyik mesterrel edzhessen. Tív volt mikor eljegyeztek vele, aminek egyikőnk se örült igazán, főleg nem ő. Hat évvel idősebb lévén nekem se tetszett, hogy egy kislánnyal kell majd házasságot kötnöm.
Tizennégy évesen kapta meg az első feladatát. Ijesztő, hogy mind a mai napig milyen higgadtan kezelte a feladatott. Semmi érzelem nem tűnt ki rajta majd négy évig. Tökéletesen játszotta a szerepét.
-Szerepét?-vágtam közbe.
-Igen a szerepét. Minta japán diákot kellett játszania, aki ártatlan. Ezt sikerült is elérnie különben nem lennél most bele zúgva. Gondolom mikor a szemed előtt verte meg Vanessát nagyon meglepődtél.
-Hát igen teljesen más volt akkor.
-Akkor pattant el nála az álca nyomása. Mikor haza ment rendszeresen csak ült utána és nézett maga elé, de persze érthető is. Én se könnyítem meg a dolgát-vonta meg a vállát, majd a tarkójára fonta az ujjait.-Most, hogy ismered Yuuki igazi énjét remélem tudod, hogy egy hónapig te csinálod a leckémet?
Nem válaszoltam csak néztem magam elé. Nem hittem el, hogy csak egy feladat voltam a lány számara. Ahhoz túl sokszor láttam érzelmet rajta, hogy azt is elhiggyem csak mű érzelmek voltak.
Nagy levegőt vettem, majd felmentem a szobába. Előkerestem az összes rajzom a lányról.
Szinte mindennyiken ragyogó szemeket rajtoltam neki. Ahogy megnéztem a húgomról készült rajzaimat rájöttem, hogy csak a valós érzelmeket rajzolom le.
képtelen voltam elhinni, hogy Hope érzelem mentes ember lenne. Bár a saját vőlegénye úgy beszélt róla, mint valami tárgyról, de engem ez nem érdekelt.
Felvettem egy futó ruhát, majd kimentem a házból. Hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek miközben futottam. Nem csalódtam magamban, mikor megláttam a nagy edző pályát.
-Derek! Csatlakozol hozzám?-kérdezte Kellan, mikor meglátott.
Már majdnem igent mondtam neki, mikor megláttam a pálya közepén magányosan láthatatlan ellenfelével harcoló Hope-ot.
-Majd mindjárt megyek-mondtam, és a lányhoz szaladtam.
Ahogy meghallotta közeledő lépteim megállt a gyakorlásban, majd felém fordult. Haragos pillantással nézett végig rajtam, majd kicsit megenyhült a tekintete.
-Mit szeretnél?-kérdezte előre szegett állal.
-Hosszú lenne elmondani-motyogtam zavartan.
-Ha a búcsúdról akartál beszélni akkor közlöm, hogy nekem semmit se jelentett. Gondolom Dan már elmesélte az életem röviden-mondta, majd folytatta az "ellenfele" püfölését.
-Szerintem te nem vagy olyan mint ahogy mondta.... Nem vagy érzéketlen...
-Látszik, hogy ismersz... Véd magad!-mondta.
Éppen felkaptam a kezem, hogy arcom felé érkező pörgő rúgást kivédjem. Meglepett a lány ereje, de éreztem, hogy nem adott bele mindent.
-Nem rossz egy kétbalkezestől-mondta, majd a másik oldalról támadott.
Azt is sikeresen védtem.
-Most ezeket miért kapom?
-Edzeni jöttél nem? Inkább én tanítsalak meg az alapokra, mint a tanáraid szembesüljenek vele, hogy nem tudsz semmit a közelharcról-mondta.
Szinte fel se fogtam a sebességet amivel a gyomrom felé ütött, de éppen kitértem előle. Tekintete különösen csillant, majd folytatta a támadást. Az a fény győzött meg, hogy tényleg nem érzéketlen, hiszen pont olyan volt, mint a rajzaimon a szeme.

12.fejezet Az akadémia

Unalmas és nagyon hosszú volt az út. Felét végig olvastam, másik felében próbáltam a változó tájat figyelni. Más vidéken voltunk már. Mögöttünk egy költöztetős kamion jött, a maradék bútorainkkal együtt. A húgom végig csak a tájat nézte, és néha felkiáltott ha valami érdekeset látott.
Kb az út negyedénél a kamionos letért az útról, majd eltűnt a szemünk elől.
-Neki más úton kell menni-magyarázta anya.
Nem tudom hol és mennyi ideje mentünk, mikor két egymás követő percben kék fény vetült a kocsira. A követkő pillanatban két motoros állt be elénk. Egyikben felismertem a kapitányt. A másikat nem bírtam azonosítani, de nem is volt alkalmam rá.
A két motorost, és minket megelőzött a már jól ismert fekete Jaguár. A motorosokkal ellentétben a kocsi tovább hajtott méghozzá elég nagy sebességgel. A kocsi alján kék fény villogott, mint valami megkülönböztető jelzés, és majdnem fejbe vágtam magam mikor rá jöttem, hogy az is.
Estére hulla fáradt voltam már, de lélekben felkészítettem magam egy jó nagy pakolásra.
Az akadémia hatalmas volt, mint egy kastély. A kapukat kódok védték, és beléptető kártyát alkalmaztak. Egy idős férfi várt minket az épület előtt. Mellette két katona volt.
-Üdvözlöm Őnőket a Phonexben-mondta mikor kiszálltunk.-A kislány mától a lány kollégiumban fog lakni. Őn fiatal úr a fiú szállásokon kapott helyet. Kérem kövessék a kijelölt katonáimat akik, majd elkísérik a szállásaikra.
Elköszöntem Vinitől, majd követtem a katonát. Nem a kastélyba mentünk hanem a mellett. Pár percig sétálnunk kellett, mire megláttam a mesterséges falút. Apró házai voltak. Fiúk ültek a házak előtt, és azok ablakaiban. Vidáman köszöntek a katonának, és engem is vidáman üdvözöltek.
A "szobám" a falu boltja mellett volt közvetlenül. Ez is kétszintes volt mint a többi. A katona a kezembe adott egy kulcsot, majd belépett a házba. Gyorsan körbevetett, majd megmutatta a szobámat, aminek az egyik felében, már ott voltak a holmijaim szépen kipakolva, ahogy szeretem őket.
A szoba másik fel kicsit rendetlenebb volt, és valaki más holmijai voltak benne.
-Mint látod ketten laktok egy házban. Gondolom feltűnt, hogy melyik a te feled. Dan még az igazgatóiban van, de nemsokára itt lesz-mondta, majd magamra hagyott.
Nem igazán érdekelt, hogy ki az a Dan. Ledőltem az ágyra, majd szinte rögtön álomba is merültem.
Másnap hangos zene ébresztett. Mikor megláttam a hangszórót az ajtó felett tudtam, hogy ez egy központi ébresztés.
-Kinyírom azt a csajt-morogta a szoba társam a párnájába. Ránéztem, majd azt hittem megüt a guta.
Dan nem más volt mint Hope pasija. Így közelről még jobban láttam rajta a felsőrendűséget jelző vonásokat.
Nem foglalkozott velem sokáig. Végig mért, majd megvonta vállát, és a fürdőbe vonult. Jó a kezdet. Gyors megnéztem a ruha táram. A régi holmijaim közül találtam párat, de a többsége egyenruha volt. Meglepő módon mind a méretem volt, de hiszen vártak rám.
Az épület hatalmas volt. Mivel kaptam órarendet könnyen eligazodtam a termeken, de akkor is félelmetes volt annyi diák között egyedül lenni. Persze a társaim mind befogadó készek voltak, hiszen a többségük az évnyitókor került ide, de jó páran akadtak olyanok akik már az ovis kort is az iskola fegyvertárában törtötte a tanárokkal.
-Hello Kellan vagyok-mutatkozott be egy szemüveges srác.
-Derek.
Kellan egész jó fej volt. Igaz, hogy vékony alkata miatt ugratták, de nem vette magára a sértéseket. Furcsa volt a második padban ülni, mivel évekig szinte leghátul ültem a magasságom miatt.
-Csend legyen!-jött be a tanár.
Elém rakott egy halom jegyzetet, majd bemutatkozott.
-Szólíts csak Yasha-samának-mondta kedvesen-majd az osztály elé ment.-Gondolom mind halottátok, hogy a négy RH osztagos visszatért. Mindjárt jönnek, de előtte még a jelentéseiket be kell fejezniük. Előre szólok, hogy ha Dan az órámon akarja kiélni a három lányon a perverz hajlamait akkor végleg kirúgatom-mondta határozottan.
-Ugyan már mind három utál, még az is akinek szeretnie kellene-mondta egy vállrándítással a szoba társam.
-Vajon miért-morogta Kellan mellettem.
-Na elég a szóból...
Határozott kopogtatás szakította félbe. A tanár még nem mondta ki, hogy szabad, de már nyílt is az ajtó. Először nem lepődtem meg, mikor az egykori vigyázóim léptek be. 2H33 és a párja látványa nem okozott gondot, hiszen láttam őket civilben. Azonban mögöttük a Hanako lépett be. A fiúk akik rég óta itt vannak biccentettek neki, majd sorra ajánlották, hogy ki mellé üljön. A negyedik alaktól teljesen lesokkoltam. Nem értettem ő mit keres itt.
Hope mereven rám nézett, majd biccentett. Hosszú fekete haját leengedte, és ami rögtön szembe tűnt az a rikító kék tincse volt.
-Ami elvett Yuukink vissza tért!-kiáltották boldogan néhányan.
A lány mindnek adott egy-egy pacsit ahogy elhaladt mellettük,majd leült az ablak felé. Lábait felhúzta maga alá, majd tollat ragadott és csak figyelt a tanárra.
-Hé te!-szólt utánam valaki, mikor mentem volna tesire.
Megfordultam, és az ego Dannal találtam szembe magam.
-Nem lesz tied a menyasszonyom-mondta, majd ott hagyott.

11.fejezet Elrontott élet

Hetek teltek el-ha pontos akarok lenni talán inkább hónapokat kéne mondanom-, hogy Hanako is elfoglalta helyét az iskola padban. Az osztályból mindenki imádta, de valahogy úgy tűnt a nővére nem igazán örül ennek. Hope időnként a régi volt, de voltak alkalmak -főleg ha Vanessa provokálta-, mikor szabályosan megrémített. Még is, mikor rá néztem egyre jobban éreztem, hogy nélküle unalmas lenne minden napom. Lehet, hogy ugyan úgy randizgattam más lányokkal, de nekem ő volt akkor is az igazi.
Közeledett a tavasz. Egyik délután kilógtam a házból, hogy kicsit megszabaduljak a testőreimtől. Ahogy sétáltam szembejött velem Hope, de nem egyedül.
Magas világos barna hajú srác kezét fogta, aki felsőbbrendűen nézett le rá. Láttam a lányon, hogy semmi kedve nincs a fiúval lenni, de még is próbál jókedvet vágni hozzá. Megtorpantam és csak néztem rájuk.
A lány mikor észre vett, egy pillanatra megtorpant, majd lesütötte a szemét, és ment tovább.
A valóság így még jobban fájt, mintha csak tudtam volna róla. Nagyon sokáig csak néztem utánuk, és nem bírtam megmozdulni. Nem is tudom mi zavart jobban. Hope reakciója mikor meglátott, vagy a srác felsőbb rendűsége.
Otthon csak az járt a fejemben, hogy valahogy segítenem kel a lányon. Szinte észre se vettem, hogy Vini ott lohol a sarkamban, egészen addig, míg meg nem ütötte a lábam, hogy figyeljek rá.
-Ez fájt húgi-mondtam, mert olyan volt az erő amivel ütött, hogy megroggyant a lábam.
-Bocsi-még szoknom kell az erőmet-mondta.-Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy beszéltél e apáékkal?
-Kellett volna?-kérdeztem még mindig a vádlim dörzsölve.
-Igen...
-Vini arra akar utalni, hogy holnap után elköltözünk-jött le apa a konyhába.
-Mi?-kaptam fel a fejem.
-Vini nehezen tudja még kontrollálni az erejét. Muszáj az akadémiára költöznünk, hogy ott képezzék. Higurashi kapitány számít arra, hogy te is elkezded a képzést. Már helyet is biztosított a számodra.
-És ha nem akarok menni...
-Nem maradhatsz itt-mondta apa ellent mondást nem tűrő hangon.
Mivel tudtam, hogy mekkora ereje van nem provokáltam.
Másnap nem mentem iskolába, mivel pakolt az egész család. Meglepő volt, hogy mennyi holmink van. Az első kamion délután érkezett, hogy elvigye a holmijainkat. Ekkor léptem meg otthonról. Igaz az eső szakadt, de rohadtul nem érdekelt. Még a dzsekim kapucniját se vettem fel. Kócos hajam a tarkómra, és a homlokomra tapadt, de már ez se zavart.
A változatosság kedvéért Hope-ba futottam, ahogy sietősen haladt haza felé. Néhány pillanatig csak néztünk egymás szemébe, majd a lány lesütötte a szemét.
-Szia...-köszönt halkan.
-Szia...
-Nem voltál ma suliban-mondta.
-Nem... Holnap költözünk, és ma csak pakoltunk...
-Értem... NA szia mentem-mondta.
Ellépet mellett, de elkaptam a kezét, és vissza húztam magamhoz.
-Derek mit csinálsz?-kérdezte, közben próbált elhúzódni.
-Csak amit már régen meg kellett volna tettem... Higurashi Hope tudnod kell, hogy szeretlek-mondtam.
Egy pillanatra elakadt a lélegzete, és megállt, de utána még jobban próbált kiszabadulni az ölelésemből.
-Kérlek engedj el-mondta könyörögve.
Össze szorítottam a szemem, majd megcsókoltam. Éreztem, hogy az izmai megfeszülnek, de nem engedtem el. Bosszúból beleharapott a számba.
Váratlan erővel tépte ki magát a karjaimból, majd arcon csapott.
-Sajnálom-mondta, majd elrohant.
Hiába esett az eső, még láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe.
-Francba!-kiáltottam, majd a mellettem lévő falba csaptam.
Nem így kellett volna elmondanom neki. Sokáig álltam ott, és szidtam magam, majd lassan haza mentem.
-Merre voltál?-kérdezte mérgesen 2H33.
Nem válaszoltam a fiúnak. Felmentem a szobámba, majd folytattam a pakolást. Már semmi nem érdekelt, mi történik körülöttem. Bele fáradtam, és végleg elrontottam az életem.

10.fejezet Csoport munka

Álmatlanul forgolódtam az ágyban. Folyton az járt a fejemben, hogy Hopenak -még ha csak kényszerbõl is-, de van pasija. Már azon voltam,hogy kilógok a szobából, mikor nyílt az ajtóm és a kába húgom lépett be az ajtón.
-Vini!-mondtam felülve.
-Nem bírtam aludni bátyó-mondta halkan.
-Na gyere ide húgocskám-mondtam, és magam mellé emeltem.
Egykor szép barna szeme, most rikító zölden tündökölt. Karján egy pillangó mintás karkötõ volt aminek a közepén egy kék folyadékot tartalmazó kõ volt. Bevackolta magát  a karomba, majd magához húzta a maciját.
-Hogy vagy vini?-kérdeztem.
-Hála Higurashi-samának jobban. Most olyan lettem, mint a gyerekei, de... Nincs seb rajtam-mondta vidáman.
Mosolyogtam a sötétben, majd hagytam, hogy elaludjon. Miközben azon gondolkodtam, hogy milyen ereje van annak a szernek ami ilyen gyorsan észhez térítette, halk kopogtatás zavarta meg a csendet.
2H32 lépett be.
-Szóval ide jött a kis szökevény. Éppen mesét mondtam neki, mikor azt mondta, hogy elmegy inni egy pohár vizet. Sokat jelentesz ám neki-mondta.
-Õ is sokat jelent nekem. Amúgy nem szereti az esti meséket-mondtam.
-Nos rá jöttem... Akkor jó éjt-mondta, majd elindult kifelé.
-Várj!-szóltam utána.
-Igen?
-Ma, hogy hogy te vagy éjszakai ügyeletes is?
-A fivérem és a párja ma ünneplik a három éves évfordulójukat. Ennyit még a katonaságon is tiszteletben tartunk.
-Értem gratulálok nekik... 2h32 neked van párod?-kérdeztem, mert még mindig nem jött álom a szememre.
-Errõl nem szeretek beszélni.
-Értem...
-Miért kérded?-kérdezte.
-Csak, mert... Ájvé nehezen tudom megemészteni amit tegnap hallottam, és kell valami ami eltereli a figyelmem.
-Akarsz róla beszélni?
-Ha nem bánod...-2H32 leült a kanapémra, majd a karkötõjére nézett.
-Na kezd-mondta.
-Nem is tudom, hol kezdjem... Van az osztályomban egy lány aki már nagyon rég óta tetszik nekem...
-A Higurashi lányra gondolsz?
-Igen. Olyan aranyos és annyira szeretni való. Nem szól sokat, és akkor is általában halkan... A fesztivál napján tudtam, meg, hogy a szeme nem is kék hanem zöld... Meg aztán ott van a néhány napja történt verekedés is... Komolyan nem is tudtam, hogy van egy ilyen dúrva énje is, de akkor is... ez csak jobban vonz hozzá...
-Nem az akinek gondolod... Ugye tudod, hogy van barátja?-kérdezte, mire bólintottam.- Lehet, hogy nem szereti, de nincs választása. Õ a kijelõlt võlegénye. Többet nem tudok mondani róla. Lehet, hogy ugyan azon körzetbe tartoztunk régen, de ez már máshogy van... Na jó én mentem-mondta, majd kiment a szobából.
Reggel a suliban csak Hanakot láttam egészen becsöngõig. Hope az utólsó pillanatban futott be és úgy nézett ki mint aki nem aludt egész este. Az órán többször el is bóbiskolt. Nem tudtam nem észre venni, hogy nyakán egy erõs marok nyoma található a régi zúzódások fölött.
-Mi történt veled?-kérdeztem mikor a tanárom nem figyelt.
-Semmi lényeges-válaszolta.
Rajzon az volt a feladat, hogy a padtársunkat rajzoljuk le. Mivel Hope aludt a padon így nyugodtan lerajzolhattam minden vonását. A foltjait is oda rajzoltam, mert bár elcsúfította a szépségét még is hozzá tartoztak. Óra után a tanár leosztályozta a "csoport munkánkat".
-Hogy tudtál ilyen mozdulatlan maradni egész órán?-kérdezte a tanár.
-Nem tudom-mondta a lány fáradtan.
-Haza kísérjelek?-kérdeztem az órák után.
-Áh nem kell azért köszi.
Aznap 2H33 jött értem. Szeme boldogságról árulkodott, és fütyörészett haza felé.
-Volna egy kis feladatunk a számodra... Logikai feladatokat kellene megoldanod a húgoddal csoportba. Persze idõre menne-mondta szinte nevetve.
-Oké-sóhajtottam.

9.fejezet Ikrek a suliban

Hiába siettem ki Hope már haza ment. Mindig ez volt. Meglepõ módon, most nem 2H33 hanem az egyetlen lány jött értem. YH34 akárcsak a párja haragudott rám. Õk ketten kezdtek az agyamra menni.
-Utálom ezt a kocsit-morogta, de tudtam, hogy nem ezzel van baja elsõsorban.
Nem szóltam csak azon gondolkodtam amit a suliban tapasztaltam.
Otthon alig léptem át a küszöböt 2H32-val találtam szembe magam.  A férfi szája fel volt repedve, és mikor fejével felintett az emeletre láttam, hogy kicsit össze rándul a fájdalomtól.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Csak össze futottam a drága Vanessa társaival-mondta.
Felmentem az emeletre ahol egy idegen férfival találtam szembe magam. Középkorû barna hajú és zöld szemû volt. Magsaságilag alig lehetett nálam nagyobb.  Kiállásilag egy határozott karakteres ember képét mutatta, bár nagyon sokat takart a testtartásából fehér köpönyege.
-Jó napot-köszöntem zavartan.
-Te vagy Derek igaz?-kérdezte és felém nyújtotta a kezét.-Higurashi kapitány vagyok-mutatkozott be mikor megfogtam a kezét.
Ledermedve álltam egy pillanatig, majd csak néztem utána, hogy lemegy a lépcsõn.
-Nos?-kérdezte a nõi testõröm.
-Menjetek hozzátok-mondta, majd egy kulcsot nyomott 2H32 kezébe.
Mielõtt utánuk szólhattam volna, hogy elvisznek e a kórházhoz, már el is tűntek  Felmentem a szobámba, majd átöltöztem. Éppen indultam volna a kórházba, amikor egy nagy furgon állt meg a ház előtt.
-Ezek ők?-kérdezte apa.
-A csapatom gyors és erős. Bármit kérek tőlük teljesítik-mondta büszkén Higurashi-kapitány.
A bejárati ajtóhoz mente majd kinyitotta. 2H33 és YH34 nagy táskákat hozott be, amiket az emeletre vittek fel. Mögöttük 2H32 hozta Vinit. A húgom szaggatottan vette a levegőt, de ébren volt.
-Most pedig ideje munkához állni!
Felmentek az emeletre, majd miután becsukták az orom előtt Vini ajtaját bezárkóztak.
-Mit csinálnak?
-Megmentik a húgodat...Kiborg szervert kap-mondta apa, az ablak felé fordulva.
-Ez mit akar jelentini?
-Kap egy karperecet ami életben tartja. Kilencvennyolc százalék van arra, hogy életben tartja. HA életben marad jó eséllyel nem lesz a selejtek között.
-És ha selejt lesz?
Se apa se anya nem válaszolt. Elszorult a torkom, ha arra gondoltam,hogy ez mit jelenthet. Leültem a kanapéra és a tenyerembe temettem a fejem. Nem tudtam arra gondolni, hogy mit jelent az a sok ha.
Órák teltek el, mire 2H32 lejött a földszintre.
-A húgod jól van. Ma még ne menj be hozzá, de élve marad, és nem lesz selejt-mondta, majd elköszönt.
Néhány másodperc múlva, hogy kiment felhangzott a kocsija bőgése.
El kell mennem sétálni,csak ez járt a fejemben. Minden szõ nélkül fogtam a kabátom és távoztam. Lábaimra bíztam az utat, nem gondolkozva azon, hogy merre tartok.
Az egyik sarkon befordulva véletlenül neki mentem valakinek, és mind ketten fenékre estünk.
-Elnézést nem figyeltem-szabadkoztam.
A lány akinek neki mentem nagyon ismerõs volt. Ha nem volna a fekete hajában a rózsaszín tincs, és a háta közepéig érne azt hittem volna, hogy Hope az.
-Nem tudsz figyelni?-kérdezte mérgesen, majd felvette az elejtett jegyzeteit.
Segítettem neki összeszedni.
-Bocs az elõbbiért... Ma tudtam, meg, hogy másik iskolába kerülök, és kicsit kiborultam  mert a nõvérem barátja rám szállt-mondta, mikor fel álltunk.
-Semmi baj még egyszer bocsi, hogy neked mentem... A Hanakára fogsz járni?-kérdeztem.
-Mi ja igen azt hiszem... Mibõl gondolod?
-A mappádon az iskola emblémája van. Mivel oda járok fel ismertem.  Amúgy Derek Ookami vagyok-nyújtottam neki a kezem.
-Hanako Higurashi-mutatkozott be én meg lefagyva álltam ott.
-Hope Higurashi húga vagy?-kérdeztem
-Aham ismered?-kérdezte felcsillanó szemmel.
-Padtársak vagyunk néhány órán... Hope nak van barátja?-kérdeztem halkan.
-Van, bár igazából kényszerbõl van vele. A szüleink érdekbõl akarják, majd össze adni õket... Amúgy segítenél kicsit? Eltévedtem, és nem tom , hogy jutok haza a nõvéremhez...
Ismerõs motorhangra lettem figyelmes, mire össze rezzentem. Nem sokkal késõbb a fekete jaguár parkolt mellénk.
-Bezsállás mind kettõtöknek-mondta 2H32 mérgesen.
-Már megint a gyerek felügyelõt küldik értem?-kérdeztem mérgesen, majd beültem hátra.
Amint Hanako is beszállt 2H32 villámként lõtt ki. Néhány perc kínos csend után kirakott a házunk elõtt, majd elhajtott a lánnyal.
Másnap az osztály felbojdúlt. Hanako érkezte felkavarta azt a képzeletbeli vízet amit Vanessa érkezése is hozott magával. A lány félénken üdvözölt, az elõttem lévõ padból.
Félénksége csak addig tartott, míg Hope be nem futott.
A többség elismerõen, de szemmel láthatóan kíváncsian mérte végig a lányt.
-NA meg jött a görény-hallottam Vanessa hangját, mire a kék szemek megvillantak felé.
-Valakinek nem volt elég a tegnapi pofon? Hogy van a törött körmöd Nessi-kérdezte gúnyosan Hope.
A húga tenyerébe csapott, majd mosolyogva leült mellém. Így hogy közelrõl láttam a sebeit jobban megrémített Vanessa ereje. Hope nyakán és vállán ütés nyomok díszelegtek, ajkán dúrva vágás látszott.
-Hogy vagy?-kérdeztem halkan, mikor a tanár be jött.
-Jobban...-ennyi volt amit mondott.
A nap további részén furcsa volt látni az iker lányokat együtt. Hope a maga összevert arcával, és csendességével tökéletes ellentéte volt a húgának. Hanako ha a nõvére mellet volt pörgött mint aki beszívott. Ha külön láttuk õket õ is csendesen nézett maga elé.
Tesin feltûnt, hogy a tanár Hope-nak és Vanessának rengeteg páros feladatott ad, ami már csak azért is érdekes volt, mert tapintani lehetett a feszültséget köztük. Hanako lelkesen vágott bele a feladatokba, és szinte minden lány vele akart párban lenni. A maga megnyerõ csendességével mindenki kedvence lett.

(Folytassam?)