Hirtelen minden értelmet nyert. Hope volt az iskolában az a diák akinek rám kellett figyelnie. Ő már akkor is figyelemmel kísért, mikor a társai még a közelben sem voltak.
Idegesen és még jobban összetörve mentem keresztül a falun. A kis házba érve ledobtam a táskám, majd csináltam egy jó erős kávét magamnak.
-Kicsit idegesnek tűnsz-jelent meg váratlanul mögöttem Dan.
Lazán az ajtó keretnek támaszkodott, közben nadrágja zsebében tartotta a kezeit. Acélszürke szeme lesajnálóan nézett rám.
-Az is vagyok. Akarsz valamit?
-Aham. Elmesélhettem neked a lány történetét, ha érdekel, persze annak ára van-megvárta míg kérdőn felvontam a szemöldököm, majd folytatta.-Egy hónapig kéne csinálni a házim, ha elmondom Yuuki élet történetét.
Rendesen belezsarolt ebbe, de a fenébe is. Tudta, hogy mit akarok így könnyű dolga volt. Bólintottam, majd egy huzamra megittam a kávém, és csak utána követtem a nappaliba. Ő kényelmesen elterült a kanapén, én meg a fotelba ültem.
-Mint gondolom már tudod, hogy Yuuki is a a Kiborg Program egyik sikeres alanya. Na de nem mindig volt ez így. Dőlj hátra és figyelj-mondta.
-A Higurashik már legalább száz éve a projekt vezetői voltak, mikor ők megszülettek. Abban az évben sajnos rengeteg kiszabadult selejt tért vissza, hogy a teljes létesítményt elpusztítsák. Már nem indult jól a testvérek sorsa. Legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy a korábban átváltoztatott fivérük pont rájuk akart szemet vetni. Igen volt egy bátyjuk is-mondta meglepett arcomat látva.-Az anyjuk belehalt a szülésbe, mivel a legidősebb kivételével mind keresztbe fordulva volt a méhben. Szegény Ayame teljesen kimert és feladta a szervezete. Higurashi kapitánynak szembe kellett nézni a selejtekkel, és közben nevelni kellett négy félárva gyermekét. Elhiheted, hogy nem volt kellemes élmény.
A négy gyerek már háborúban nőt fel, bár úgy tűnt három év alatt végre sikerült megteremteni az életükhöz tartozó békét. Ez sajnos látszat volt. Yuukit hatéves korukban megtámadták, és halálos sebet kapott. A kapitány vonakodva adta meg neki a szérumot, melyet a húgod is kapott. Gondolhatod, hogy mennyire nehéz volt neki ez a döntés hiszen egy gyermeke nem reagált jól rá, és gyilkoló gép lett belőle.
Yuuki jól reagált a szérumra. Egy évvel később a testvérei is halálos sebet kaptak, így nagyobb bizalommal, de ők is megkapták a szérumot. Yuuki már egy éve kapta a kiképzést, amikor vissza helyezték a testvérei képzésére egy szinttel lejjebb.
Ez vissza fogta az amúgy egyre nagyobb erejét, majd megtörte az amúgy is sérült lelkét. Egy a program résztvevőjének az a veszte ha ereje kontrollálva van, főleg ha amúgy nagyon visszafogottan él vele. Higurashi kapitány a saját bőrén tapasztalta meg, hogy mit tesz ez az átváltoztatott egyénnel.
Hope csendesebb lett mint a testvérei vissza húzódó, és szinte teljesen érzéketlenné vált. A képzést mikor engedték neki teljes erejével csinálta, és gyakran előfordult, éjfélig is fenn volt, csak, hogy valamelyik mesterrel edzhessen. Tív volt mikor eljegyeztek vele, aminek egyikőnk se örült igazán, főleg nem ő. Hat évvel idősebb lévén nekem se tetszett, hogy egy kislánnyal kell majd házasságot kötnöm.
Tizennégy évesen kapta meg az első feladatát. Ijesztő, hogy mind a mai napig milyen higgadtan kezelte a feladatott. Semmi érzelem nem tűnt ki rajta majd négy évig. Tökéletesen játszotta a szerepét.
-Szerepét?-vágtam közbe.
-Igen a szerepét. Minta japán diákot kellett játszania, aki ártatlan. Ezt sikerült is elérnie különben nem lennél most bele zúgva. Gondolom mikor a szemed előtt verte meg Vanessát nagyon meglepődtél.
-Hát igen teljesen más volt akkor.
-Akkor pattant el nála az álca nyomása. Mikor haza ment rendszeresen csak ült utána és nézett maga elé, de persze érthető is. Én se könnyítem meg a dolgát-vonta meg a vállát, majd a tarkójára fonta az ujjait.-Most, hogy ismered Yuuki igazi énjét remélem tudod, hogy egy hónapig te csinálod a leckémet?
Nem válaszoltam csak néztem magam elé. Nem hittem el, hogy csak egy feladat voltam a lány számara. Ahhoz túl sokszor láttam érzelmet rajta, hogy azt is elhiggyem csak mű érzelmek voltak.
Nagy levegőt vettem, majd felmentem a szobába. Előkerestem az összes rajzom a lányról.
Szinte mindennyiken ragyogó szemeket rajtoltam neki. Ahogy megnéztem a húgomról készült rajzaimat rájöttem, hogy csak a valós érzelmeket rajzolom le.
képtelen voltam elhinni, hogy Hope érzelem mentes ember lenne. Bár a saját vőlegénye úgy beszélt róla, mint valami tárgyról, de engem ez nem érdekelt.
Felvettem egy futó ruhát, majd kimentem a házból. Hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek miközben futottam. Nem csalódtam magamban, mikor megláttam a nagy edző pályát.
-Derek! Csatlakozol hozzám?-kérdezte Kellan, mikor meglátott.
Már majdnem igent mondtam neki, mikor megláttam a pálya közepén magányosan láthatatlan ellenfelével harcoló Hope-ot.
-Majd mindjárt megyek-mondtam, és a lányhoz szaladtam.
Ahogy meghallotta közeledő lépteim megállt a gyakorlásban, majd felém fordult. Haragos pillantással nézett végig rajtam, majd kicsit megenyhült a tekintete.
-Mit szeretnél?-kérdezte előre szegett állal.
-Hosszú lenne elmondani-motyogtam zavartan.
-Ha a búcsúdról akartál beszélni akkor közlöm, hogy nekem semmit se jelentett. Gondolom Dan már elmesélte az életem röviden-mondta, majd folytatta az "ellenfele" püfölését.
-Szerintem te nem vagy olyan mint ahogy mondta.... Nem vagy érzéketlen...
-Látszik, hogy ismersz... Véd magad!-mondta.
Éppen felkaptam a kezem, hogy arcom felé érkező pörgő rúgást kivédjem. Meglepett a lány ereje, de éreztem, hogy nem adott bele mindent.
-Nem rossz egy kétbalkezestől-mondta, majd a másik oldalról támadott.
Azt is sikeresen védtem.
-Most ezeket miért kapom?
-Edzeni jöttél nem? Inkább én tanítsalak meg az alapokra, mint a tanáraid szembesüljenek vele, hogy nem tudsz semmit a közelharcról-mondta.
Szinte fel se fogtam a sebességet amivel a gyomrom felé ütött, de éppen kitértem előle. Tekintete különösen csillant, majd folytatta a támadást. Az a fény győzött meg, hogy tényleg nem érzéketlen, hiszen pont olyan volt, mint a rajzaimon a szeme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése