-Utálom ezt a kocsit-morogta, de tudtam, hogy nem ezzel van baja elsõsorban.
Nem szóltam csak azon gondolkodtam amit a suliban tapasztaltam.
Otthon alig léptem át a küszöböt 2H32-val találtam szembe magam. A férfi szája fel volt repedve, és mikor fejével felintett az emeletre láttam, hogy kicsit össze rándul a fájdalomtól.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Csak össze futottam a drága Vanessa társaival-mondta.
Felmentem az emeletre ahol egy idegen férfival találtam szembe magam. Középkorû barna hajú és zöld szemû volt. Magsaságilag alig lehetett nálam nagyobb. Kiállásilag egy határozott karakteres ember képét mutatta, bár nagyon sokat takart a testtartásából fehér köpönyege.
-Jó napot-köszöntem zavartan.
-Te vagy Derek igaz?-kérdezte és felém nyújtotta a kezét.-Higurashi kapitány vagyok-mutatkozott be mikor megfogtam a kezét.
Ledermedve álltam egy pillanatig, majd csak néztem utána, hogy lemegy a lépcsõn.
-Nos?-kérdezte a nõi testõröm.
-Menjetek hozzátok-mondta, majd egy kulcsot nyomott 2H32 kezébe.
Mielõtt utánuk szólhattam volna, hogy elvisznek e a kórházhoz, már el is tűntek Felmentem a szobámba, majd átöltöztem. Éppen indultam volna a kórházba, amikor egy nagy furgon állt meg a ház előtt.
-Ezek ők?-kérdezte apa.
-A csapatom gyors és erős. Bármit kérek tőlük teljesítik-mondta büszkén Higurashi-kapitány.
A bejárati ajtóhoz mente majd kinyitotta. 2H33 és YH34 nagy táskákat hozott be, amiket az emeletre vittek fel. Mögöttük 2H32 hozta Vinit. A húgom szaggatottan vette a levegőt, de ébren volt.
-Most pedig ideje munkához állni!
Felmentek az emeletre, majd miután becsukták az orom előtt Vini ajtaját bezárkóztak.
-Mit csinálnak?
-Megmentik a húgodat...Kiborg szervert kap-mondta apa, az ablak felé fordulva.
-Ez mit akar jelentini?
-Kap egy karperecet ami életben tartja. Kilencvennyolc százalék van arra, hogy életben tartja. HA életben marad jó eséllyel nem lesz a selejtek között.
-És ha selejt lesz?
Se apa se anya nem válaszolt. Elszorult a torkom, ha arra gondoltam,hogy ez mit jelenthet. Leültem a kanapéra és a tenyerembe temettem a fejem. Nem tudtam arra gondolni, hogy mit jelent az a sok ha.
Órák teltek el, mire 2H32 lejött a földszintre.
-A húgod jól van. Ma még ne menj be hozzá, de élve marad, és nem lesz selejt-mondta, majd elköszönt.
Néhány másodperc múlva, hogy kiment felhangzott a kocsija bőgése.
El kell mennem sétálni,csak ez járt a fejemben. Minden szõ nélkül fogtam a kabátom és távoztam. Lábaimra bíztam az utat, nem gondolkozva azon, hogy merre tartok.
Az egyik sarkon befordulva véletlenül neki mentem valakinek, és mind ketten fenékre estünk.
-Elnézést nem figyeltem-szabadkoztam.
A lány akinek neki mentem nagyon ismerõs volt. Ha nem volna a fekete hajában a rózsaszín tincs, és a háta közepéig érne azt hittem volna, hogy Hope az.
-Nem tudsz figyelni?-kérdezte mérgesen, majd felvette az elejtett jegyzeteit.
Segítettem neki összeszedni.
-Bocs az elõbbiért... Ma tudtam, meg, hogy másik iskolába kerülök, és kicsit kiborultam mert a nõvérem barátja rám szállt-mondta, mikor fel álltunk.
-Semmi baj még egyszer bocsi, hogy neked mentem... A Hanakára fogsz járni?-kérdeztem.
-Mi ja igen azt hiszem... Mibõl gondolod?
-A mappádon az iskola emblémája van. Mivel oda járok fel ismertem. Amúgy Derek Ookami vagyok-nyújtottam neki a kezem.
-Hanako Higurashi-mutatkozott be én meg lefagyva álltam ott.
-Hope Higurashi húga vagy?-kérdeztem
-Aham ismered?-kérdezte felcsillanó szemmel.
-Padtársak vagyunk néhány órán... Hope nak van barátja?-kérdeztem halkan.
-Van, bár igazából kényszerbõl van vele. A szüleink érdekbõl akarják, majd össze adni õket... Amúgy segítenél kicsit? Eltévedtem, és nem tom , hogy jutok haza a nõvéremhez...
Ismerõs motorhangra lettem figyelmes, mire össze rezzentem. Nem sokkal késõbb a fekete jaguár parkolt mellénk.
-Bezsállás mind kettõtöknek-mondta 2H32 mérgesen.
-Már megint a gyerek felügyelõt küldik értem?-kérdeztem mérgesen, majd beültem hátra.
Amint Hanako is beszállt 2H32 villámként lõtt ki. Néhány perc kínos csend után kirakott a házunk elõtt, majd elhajtott a lánnyal.
Másnap az osztály felbojdúlt. Hanako érkezte felkavarta azt a képzeletbeli vízet amit Vanessa érkezése is hozott magával. A lány félénken üdvözölt, az elõttem lévõ padból.
Félénksége csak addig tartott, míg Hope be nem futott.
A többség elismerõen, de szemmel láthatóan kíváncsian mérte végig a lányt.
-NA meg jött a görény-hallottam Vanessa hangját, mire a kék szemek megvillantak felé.
-Valakinek nem volt elég a tegnapi pofon? Hogy van a törött körmöd Nessi-kérdezte gúnyosan Hope.
A húga tenyerébe csapott, majd mosolyogva leült mellém. Így hogy közelrõl láttam a sebeit jobban megrémített Vanessa ereje. Hope nyakán és vállán ütés nyomok díszelegtek, ajkán dúrva vágás látszott.
-Hogy vagy?-kérdeztem halkan, mikor a tanár be jött.
-Jobban...-ennyi volt amit mondott.
A nap további részén furcsa volt látni az iker lányokat együtt. Hope a maga összevert arcával, és csendességével tökéletes ellentéte volt a húgának. Hanako ha a nõvére mellet volt pörgött mint aki beszívott. Ha külön láttuk õket õ is csendesen nézett maga elé.
Tesin feltûnt, hogy a tanár Hope-nak és Vanessának rengeteg páros feladatott ad, ami már csak azért is érdekes volt, mert tapintani lehetett a feszültséget köztük. Hanako lelkesen vágott bele a feladatokba, és szinte minden lány vele akart párban lenni. A maga megnyerõ csendességével mindenki kedvence lett.
(Folytassam?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése