33.fejezet Csillag és Fonex

A ház bonyolult rendszerrel volt felépítve. Az alsó szinten voltak az edzőtermek és fegyver raktárak. A felsőbb szinteken voltak a háló körzetek, és a számítógépes termek. Hátborzongatóan hasonlított egy kollégiumhoz, pedig nem az volt.
A fő épületből egy hosszú fedett folyosó vezetett az étkezőig, egy másik meg az istállókig. Mindenki külön boxot kapott a lovának. Külön beléptető kód volt a boxokhoz, így nem lehetett az, hogy ellopják a lovakat, ugyan akkor látták, hogy mikor ki megy be és mikor jön ki.
Diablo türelmesen hagyta, hogy bevezessem a neki kijelölt helyre, de a boxxa előtt megtorpant. Izgatottan szaglászta a mellete lévő ajtót, majd boldogan ficánkolni kezdett. Alig bírtam bevezetni a saját fekvő helyére. Friss széna ropogott a talpam alatt, ahogy beléptünk az öt méterszer öt méteres helyiségbe. Az ajtóval szemben, volt egy másik ajtó amin a lovam kitudott menni a saját kifutójába. A falak másfél méter magasak voltak, de további másfél méter magasan rácsok magasodtak a plafonig. A bal oldali rácson egy vadonatúj kantár, és nyerek volt fel akasztva, mellettük egyéb lóápolási eszközökkel. Közvetlenül az ajtó mellett volt az etető és az itató vályú.
-Nem panaszkodhatsz jó helyed lesz itt. Ne lepődj meg ha beköltözöm hozzád-mondta, mire felhorkantott.
Megpaskoltam a nyakát, majd vissza mentem a kocsimhoz. A számomra kijelölt helyre vittem a trénert, majd megkerestem a központi garázst. Mikor megláttam, hogy kijelölt helyem van csak a szemem forgattam, majd beálltam oda. Nagyon nem tetszett, hogy minden apró dolgot tudnak rólam. Szerencsére nem messze volt a bejárat, így ha nagyon nem akaródzott volna ott maradnom gyorsan leléphettem volna onnan.
Ahogy haladtam kifelé egy pillantást vetettem a másik két kocsira is ami mellettem parkolt. Egyik egy kékes Honda volt a másik meg egy fekete Jaguár. Már kiléptem, mikor tudatosult bennem a fekete kosi márkája. Gyors vissza mentem, és jobban megnéztem magamnak.
Biztos voltam benne, hogy Hope kocsija. Nem csak tudtam azért, mert pont úgy nézett ki. A jobb oldalán volt egy elég csúnya karcolás nyom ami pontosan ugyan olyan volt mint a lány kocsiján. Képtelenség, hogy két autónak ugyan olyan karcolása legyen.
A szívem örült módjára kezdett verni, mikor megérintettem a motorházat, ami még meleg volt. Bementem a főépületbe. Ott várt az új kiképző tanárom.
-Látom a szobádat sikeresen belaktad. Na gyere kimegyünk a pályára. Ott megismerkedhetsz a többi Fekete lovassal. Csillag még nem tudja, hogy már itt vagy. Nem tudom fel tűnt e, hogy a szobádban lakik ő is.
Megvontam a vállam. Láttam, hogy a szoba másik felét itt is lakja valaki, de nem érdekelt nagyon. Azonban elkezdtem azon gondolkodni, hogy ki lehet az a csillag. Nem túl férfias név.
A férfi egy kicsit messzebb lévő karámhoz vezetett. Már messziről láttam, hogy két csapat áll a karám szélén. Egyiknek fekete csataménjeik voltak, a másiknak pedig hófehér.
-A Fekete lovasokat gondolom rögtön felismered. A fehér lovakon a Sárkány lovasok szoktak mutatkozni. Csillag ilyen szempontból eltér. Fonix egy fekete kanca fehér mintákkal a testén-mondta a férfi.-Üdvözlöm önöket uraim!
A Fekete lovasok rögtön vigyázzba vágták magukat, azonban a Sárkányok csak biccentettek. Mind a karámba zajló eseményeket nézte. Ott két lovas versenyzett látszólag egymás mellett haladva. Egyikőjük egy fehér csődörön vágtatott. A mén már csatakos volt és látszott rajta, hogy nehezen tud teljes sebességgel futni a lovasa és a felszerelése súlya alatt. A férfi kegyetlen tempót diktált neki, és nagyon nem érdekelte, hogy az állat akar rosszul is lehet. A mellette haladót nem láttam tisztán, de azt ki vettem, hogy csak egy kantár van a lován. gyanítottam, hogy ők lehetnek Csillag és Fonix, mert a kancára rögtön rá ismertem. A kanca váratlanul előre tört, majd még gyorsabb tempóra kapcsolt. Így jobban szemügyre tudtam venni a lovasát. Mélyen a ló nyakára hajolt, és csak a kantárba kapaszkodott. Ritmikus mozgása egyenletes volt az állatéval.
Ami ilyen távolból is szembetűnt, hogy nem viselt cipőt. Bár testhez álló farmert viselt,a vádliára egy kést erősített. Még így messziről is láttam, hogy nem férfi az illető. Túl kecsesek voltak a vonalai ahhoz.
-Egy nap meghódítom azt a csajt-mondta valaki mellettem.
-Tudod, hogy van barátja ugye?-kérdezte a társa.
-Szerintem csak kamu, hogy ne keljen velünk foglalkoznia.
-Röhejes vagy-mondta a társa.-Oh te vagy biztos az új társunk. Max vagyok Londonból-mutatkozott be a fiú.
-Derek Tokyoból-mondtam.
-Ez a bunkó is onnan jön. Most meg normális az aki más szerelmére hajt?
-Csak undorítónak tartom-mondtam.
-Én is ez a fickó nem is törődik vele, hogy kinek kije valaki. Mikor idejöttünk a feleségemmel ráhajtott, és egészen addig nem hitte el, hogy férjnél van míg meg nem látott együtt minket. Szerencsére Csillag nem hagyja magát-nevetett Max, majd súgva folytatta.-Látod azt a szép monoklit a szeménél? A kislány csak egy pofont adott neki, mikor megfogta a fenekét. Én mondom ő legkülönösebb Sárkány Lovas akivel találkoztam.
-Miért?-kérdeztem.
-Ő az egyedüli aki nem néz le minket. Igazából nagyon hálás vagyok neki. Maya az én kis virágszálam nem beszél jól japánul. Mivel a többség nem nagyon tud angolul, így nagyon egyedül érezte magát. Csillag viszont minden nehézséget átugorva alapból az anya nyelvén szólította, ezzel kicsit jobb kedvre derítve  kis páromat.
-Kedves tőle. Amúgy ő miért néznek le minket?
-Mert nincs bennünk az a szérum ami bennük megvan. Nem értem őket. Mi legalább tudunk élni anélkül a lötty nélkül. Csillag csak az aki nem felejti el, hogy anélkül meghalna.
-Nem kellemes nekik, hogy függnek attól a szertől. A barátnőmnek biztos nem az-mondtam szemlesütve.
-Oh a barátnőd is ilyen szeren él?
-Ahogy a testvérei és a legjobb barátom is. Kicsi biztos nem szereti, bár soha nem mondja. Mindig a karperecét babrálja, mintha le akarná szedni, de nem sikerül neki.
-Oh... Ezt nem tudtam-mondta Max.
Megvontam a vállam. Éppen fel akartam nézni, mikor hangos nyerítés hangzott fel. Fonix éppen körbe fordult a hátsó lábán a saját tengelye körül, miközben rúgkapált a mellső patáival.
-Szép volt csillag!-kiáltotta valaki a Fekete lovasok közül.
-Fonixé az érdem-mondta.
Megborzongtam hangjától, de melegség is költözött a szívembe. Bár háttal állt nekem szinte biztosra vettem, hogy ha megfordul Hope-ot fogom látni.
A Sárkány Lovasok (vagy más néven Hadosztályosok) hívták, hogy menjen hozzájuk, de ő csak leszállt a kanca hátáról, és annak annak a nyakába fúrta a fejét. Aki ellen versenyzett dühösen állította a meg a lovát, majd minden előzmény nélkül orron vágta a lovat. A lány össze rezzent, de inkább megfordította a kancáját.
-Kicsi lány gyere csak ide! Volna itt valaki akit szerintem szívesen látnál-mondta az edzőnk.
Alig fordult teljesen felé a tekintetünk össze kapcsolódott. A zöld szempár felcsillant ahogy felismert. Száján mosoly játszott, de volt egy kis meglepődés is benne.
-Nos én tartottam a szavam-mondta a férfi, majd megfogta a lány kezét, és hozzám húzta.-Derek Oookami had mutassam be neked a régi új társad Csillagot, vagy ha úgy jobban tetszik Yuuki Higurashit.
-Hope-javítottam ki, mire a lány a szemét forgatta. Átbújt a köztünk lévő karám léce alatt, majd felnézett rám.
-Hogy tudtak ilyen gyorsan besorozni téged is Fekete lovasok közé az rejtély. Minden esetre örülök, hogy itt vagy-mondta.
Nem válaszoltam, csak felé nyújtottam a kezem. Ő helyette szorosan átkarolt, majd a nyakamba fúrta a fejét.
-Hiányoztál-súgta.
-Te is nekem.

32.fejezet Az új élet kezdete

-Tulajdonképpen hova is megyünk?-kérdeztem mikor már vagy két napja vezettem.
-Itt fordulj be jobbra. Mielőtt elmennénk az új otthonodba veszünk egy jó erős és gyors lovat neked.
Elhúztam a szám. Soha nem szerettem nagyon a lovakat. Az a tudat, hogy most készülök venni egyet nem tett túlságosan boldoggá.
Hatalmas karámok előtt mentünk el. Sorra mutattak nekem szebbnél-szebb lovakat,de semelyik nem fogott meg.
-Nemigazán rajongsz a lovakért igaz? -kérdezte az állatok tulajdonosa.
Megráztam a fejem. A férfi nem lepődött meg. Tovább mutogatta a lovakat. Szinte mind hatalmas csata mén volt.  Biztos voltam benne, hogy legalább az őseik külföldről származnak. Túlságosan különböztek a mi lovainktól.
-Hát valószínűleg nincs olyan jószág ami elnyerné a tetszését-mondta a lovász.
Unottan dőltem neki a karámnak. Miközben azon tanakodtak, hova kéne mennem lóért egy hatalmas fej jelent meg mellettem. A ló egyenesen a szemembe nézett. Mivel hollófekete volt így meglepő volt kék szeme színe. Annyit azért tudtam,hogy a kék a fehér lovak jellegzetessége. A ló megbökött puha orrával mire elmosolyodtam. Az állat a fejével a vitatkozó férfiakra mutatott, majd prüszkölt.
-Én is unom már őket... Mi van ördög?-kérdeztem és bizonytalanul megsimogattam az orrát.
Mikor fejét a tenyerembe nyomta valami elpattant bennem. Úgy éreztem ez a ló az én társam. Minta mindig is ismertem volna. Kicsit bátrabban kezdtem simogatni,mire fejét még közelebb dugta hozzám.
Felnevetem,majd teljesen felé fordultam.
-Nocsak. Diablo megengedi neked, hogy megsimogasd? Szegény pára az elmúlt időben nagyon maga alatt volt. A párját Fonixet nemrég vette meg egy lány. Mind kettőt szerette volna vinni,de a szabályzat szerint az első évben csak egy ló lehet a tulajdonban.
-Szóval Diablo a neved. Na Gyere két párját vesztett fiú biztos jó pár lesz.
A ló lelkesen bólogatott. Meg vakartam a sörénye tövét. Csak ekkor tűnt fel az a pici fehér csillag,mely a homlokát díszítette.
Néhány perccel később már egy trénert vontatva haladtam tovább. A táj lassan már teljesen ismeretlenné vált számomra.
-Itt balra fordulj-mondta a férfi.
Mellettem egy barlang volt. Vonakodtam bemenni, de mivel nem volt más választásom lefordultam.
-Az ezüstös fényezés nem túl hasznos erre felé.
Magamban csak morogtam,de nem mondtam semmit. Alig félóra múlva a barlang kiszélesedett,majd tágas mezők terültek elém. A hétköznapi emberek számára elérhetetlen helyen lévő rétek voltak ezek. Ha nem vezetnek biztos nem jövök én se ide be.
A mezők nem voltak bekerítve, de az útra mégse jöttek ki a lovak.  Olyan táj volt ahol szívesen laktam volna, hogy családot alapítsak. Persze csak egy valaki jöhetett szóba.
A mellettem utazó férfi felszisszent.
-Tényleg erős az elméd védelme,pedig nem tudatosan csinálod-mondta.
-Lehetne,hogy nem próbálkozik az elmémbe túrni? Amúgy  hogyan lehetséges ez?
-Az elmében való olvasásra azok képesek akik a Sárkány szérum ereje nélkül is tudnak élni.
-Mi az a Sárkány szérum?
-Más néven ismered. Ez a Kiborg kivonat erősebb változata.
-Tehát a szérum nem élete végiig van az alany ereiben?
-A legtöbb esetben nem,de a nagyon csúnya és nehezen gyógyuló sebeknél akár halálig is ott marad. A kis Yuuki sajnos az utóbbi kategóriába tartozik. Néhány óráig talán egy napig bír a szer nélkül élni. Ha akkor mikor kikapcsolta nem mondod el neki,hogy szered biztos lett volna a halála.
Össze haraptam a számat. Nagyon is jól tudtam,hogy nézett ki a lány mikor kikapcsolta a karperecet. Nem akartam megint úgy látni.
-Honnan tud erről?-kérdeztem végül.
-Minden adatot rögzített a karperece.
Elvörösödtem,mire a férfi felnevetett.
-Minden adatot,melyet akkor vett fel mikor be volt kapcsolva. Igaz a kislány néha pihentette a karperecét,de azért tisztában vagyunk vele,hogy olyankor mit csinálhatott,mikor ki volt kapcsolva.
Így utólag vissza gondolva rá kellett jönnöm hogy Hope minden együttlét után nagyon kimerült volt. Most már értem miért.
Nem volt időm ezen gondolkodni. Előttem egy hatalmas ház bukkant fel.
-Nos akkor hivatalosan is üdvözlek a Fekete lovasok és a Sárkányok otthonában. Nemsokára megismerkedhetsz a csapat társaiddal. Velük fogod megkezdeni a kiképzést, de azért a párod is rész vesz,majd a te tréningeden-mondta a férfi.

31.fejezet Meghívás

Morgós vénembert kaptam magam mellé új társnak, aki ráadásul a suli tesi tanára. Soha nem voltunk jóban, de most, hogy egy házban laktunk még rosszabb lett.
-Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vén perverz kecske az Akadémia egyik nevelő tisztje-morogtam az egyik nap a bajszom alatt.
-Mit gondolsz ki értesíti az akadémiát, ha a helyzet rosszra fordul?-kérdezett vissza.
Hamar megtanultam, hogy nem érdemes vissza pofázni. Majdnem egy hét telt el azóta, hogy Hope elköltözött. Az életem nem lett volna elég pocsék nélküle is, de ekkor megkapom az exkatonai kiképző tanárom, aki mellesleg beteges perverzséggel szeret megfosztani az egyetlen olyan pillanattól is amikor beszélhetnék a lánnyal.
-Ezt direkt csinálja?-kérdeztem mikor közölte, hogy a csendes óráimat amiket nem edzésre fordítok meditálással töltsem.
-Majd megérted, hogy miért van arra szükség, hogy kitud üríteni az elméd. Aki az első osztagba akar kerülni annak tiszta fejjel kell gondolkodnia. Most pedig megmutatom neked, hogyan tudsz védőfalat emelni az elméd köré, ugyan is vannak akik majd befolyásolni próbálnak a gondolataid hatása miatt. Lazíts!-adta ki utasításba.
Már megtanultam, hogy katonai nyelven mit takar a lazítás. Kihúztam magam izmaim csak annyira lazítottam el, hogy bármikor harcra kész legyek. Szemeim lehunytam, majd mély levegőt vettem.
-Jó most gondolj életed legboldogabb és legszebb pillanataira!
Ez nem volt nehéz. Minden gondolatom ezek töltötték ki. Most élesebben rajzolódót ki előttem Hope alakja. Szeme ragyogása, ahogy rám nézett, az ajkai puhasága, minden élethűen tükröződött bár tudtam, hogy csak emlékek. Éreztem, hogy mosolygok, mikor eszembe jutott mennyire idétlenül és pont ezért mennyire szekszin állt neki az ingem amikor azt használta pizsamának.
Nyomást éreztem a fejemben, de nem foglalkoztam vele. Tovább pörgettem a gondolataimat, egészen addig míg egy fájdalmas kiáltás ki nem szakított belőlük.
-Mi a fenére gondoltál kölyök?-kérdezte a tesi tanár, miközben a fejét fogta.
-Miért?
-Akármi is volt az szabályosan kitaszítottál az elmédből mikor megpróbáltam belenézni a gondolataidba.
-Az jó vagy rossz?
-Tökéletes. Ideje, hogy írjak az Igazgatónak-mondta, majd fel állt a földről.
Megszédült, elkapta a kanapé karfáját, majd a zsebébe nyúlt. Felém dobta a telefonom, majd kiment a szobából.
Rögtön tárcsáztam Hope számát. A hatodik csörgésre vette fel.
-Igen-szólt bele a lány álmos hangon.
-Szia Kicsim...
-Derek!-sikította boldogan, mire nevettem-Olyan régen hívtál! Már azt hittem haragszol rám! Mesélj...
-Nyugi Hope nem haragszom rád, csak az edzőm kicsit (nagyon) lefoglal!-nyugtattam meg.
-Menjen a fenébe az a nyamvadt tanár! Utálom soha nem szerettem...-morgott a lány, mire felnevettem.
Nem tudom meddig beszélgettünk, mire a tanár megint vissza jött és jelezte, hogy ideje megkezdeni az esti edzést. Nem akartam letenni, mert szükségem volt a lány hangjára, de végül ő bontotta a vonalat. Az edzés során többször éreztem az apró nyomást a fejemben. Most már tudtam, hogy a tanár próbál betörni az elmémbe, de a gát melyet a Hope-al közös percek emlékeiből építettem fel megakadályozta ebben.
Pusztán elfojtott káromkodása jelezte, hogy fájdalmat okozok neki. Nem érdekelt. Ne kutasson az elmémben.
Másnap mikor felkeltem meglepődve vettem tudomásul, hogy egy számomra idegen férfi van a konyhában. Az idegen kicsivel lehetett magasabb nálam. Fekete inget és feszes farmert viselt. Lábán lovagló csizma volt. Markáns vonalai arra utaltak, hogy harc edzett, de ugyan akkor felfedeztem benne a gyengédség nyomait is.
-Jó reggelt-köszöntem.
-Igen az....-mondta mély bariton hangján.
-Segíthetek?-kérdeztem néhány perc hallgatás után.
-Te vagy Derek Ookami?-kérdezte válaszul.Bólintottam, mire folytatta.- A nevem Északi Csillag. A Fekete Lovasok kiképző és vezető tisztje vagyok. A híreink szerint rövid időn belül sikeresen feltornáztad magad senki tinédzserből másod osztagúvá. A Fekete Lovasok és a Sárkány Alakulat pont ilyen fiatalokat keres mint amilyen te vagy.
Értetlenkedve néztem rá, mire elmosolyodott.
-Gyere velem és olyan szintű kiképzést fogsz kapni, ami még Hunter Higurashi és Higurashi kapitány előtt is méltóvá tesz arra, hogy Hope Higurashi párja legyél-mondta, mire kihúztam magam.
Ha valamiben biztos voltam, az az, hogy Hope hozzám való lány. Északi Csillag (milyen név ez már?) látta rajtam, hogy mi a válaszom.
-Menj pakolj. Mától a mi kiképzésünket fogod kapni-mondta.
Elindultam vissza a szobámba, de ekkor eszembe ötlött valami.
-ÉS mi lesz a feladatommal? Legalább két kiborgszeres barátom van az iskolában akik valószínűleg összeroppannának a tudat alatt, hogy ketten maradtak-mondtam.
-A küldetésed az Akadémián véget ért. A Sárkány szérumos barátaid meg mind jönnek veled, mivel egy csapat vagytok.

30.fejezet Összetörve

Október közepén kaptam az akadémia levelét. A karácsonyi szünetbe rendezték meg az első komolyabb vizsgám. Annak az eredményei mutatták meg, hogy érdemes vagyok e a szintlépésre. Bár már másod szintű voltam ez a vizsga döntött arról, hogy egyesbe lépjek. Hope elég kemény edzés tervel állt elő. Nem vette félvállról, hogy az ő szintjére emeljen. Az edzéseken már csak azért is a maximumot hoztam ki magamból, mert akkor jobban eltudtam viselni, hogy Hunter szekál.
Szerencsére a húga nem úgy gondolta, hogy nem vagyok hozzá való. Hope karjában aludtam el minden éjjel, és minden reggel mellette keltem fel. Nem tudtam volna megmondani, hogy kinek van nagyobb szüksége a másik közelségére, de nem is érdekelt. Az iskolában a lányok csalódottan fordultak utánam, de ez se zavart. Akinek a véleménye igazán számít az egy oldal pillantással jelezte, hogy mi a véleménye rólam. Ez többet ért minden vágyakozó nézésnél.
-Tudod a lányok többsége nagyon csalódott lett mikor megtudták, hogy Hope az aktuális barátnőd-.jegyezte meg egy nap Miroku.
-Nem aktuális. Örökre ő marad a barátnőm-mondtam határozottan.
-Ha te mondod Casanova akkor az úgy is van-vonta meg a vállát, majd az ölébe vonta az éppen felé tartó Vanessát.
Én csak körbe néztem, mert arra számítottam, hogy Hope is a közelben van. Meglepődtem, mikor a lány apró kezeivel befogta a szemem.
-Na ki vagyok?-kérdezte nevetve, de már előttem állt kezeit a vállaimon hagyva. Átkaroltam  a derekát, és a válla hajlatába temettem a fejem.
-Higurashi Hope-ot várják az igazgatóiban!-hallatszott a titkárnő hangja a hangos bemondóból.
-Mit csináltál húgi?-kérdezte Nessa.
Hope megvonta a vállait, majd futó csókot nyomott a számra. Csak néztem ahogy bemegy az iskola épületébe. Nem sokkal később már mind a hárman az osztály teremben ültünk, de Hope nem volt sehol se. Sőt az utolsó két órára már be se jött.
Szinte futottam haza az órák után. Hope a nappaliban várt, mellette a két kutya golyó álló mellényben feküdt.
-Már azt hittem hamarabb érnek ide az akadémiáról, mint, hogy haza érnél-mondta, miközben a nyakamba borult.
2H32 formájában volt. A ruha látványa rossz érzést keltett bennem.
-Mi történt?
-Kicsit hamar fogadták el a jelentkezésem a Sárkány Hadosztályba-mondta.
Hangja szinte síros volt, és ahogy kicsit eltoltam magamtól, láttam, hogy könnyes a szeme.
-Kicsim?-kérdeztem halkan.
-Mikor beadtam a jelentkezésem az volt, hogy megvárják az év végét. Nem gondoltam volna, hogy egy hónapon belül válaszolnak... Derek... Még nem vagyok erre felkészülve-súgta immár a nyakamba.
A tarkójára tettem az egyik kezem a derekára meg a másikat. Éreztem, hogy fél, bár nem mondta ki.
-Tudod, hogy csak így szabadulhatsz meg apádtól-mondtam halkan.
-De így tőled is távolabb kerülök...
-Minden nap felhívlak. Beszélünk... Mindent elkövetek, majd, hogy megint együtt legyünk-súgtam.
-Mond ki-kért halkan.
-Szeretlek Yuuki Higurashi.
Hope egy pillanat múlva már fulladozva csókolt. Könnyeit nem hagyta kigördülni, de tudtam, hogy zokogna legszívesebben. Percek múlva váltunk el egymástól, de csak azért, mert már nem kaptunk levegőt. Még legalább egy órát álltunk a nappali közepén, mire hangos dudálás hangzott fel kintről.
-Megjöttek értem. Jobb ha nem tudják, hogy te is itt vagy...
-Miért?-kérdeztem, és az ajtóhoz kísértem.
-A végén még megtudnák a sebezhető pontom, azt meg nem akarom felfedni-mondta.
-Megértelek... Vigyáz nagyon magadra kicsim-mondtam, majd megint megcsókoltam.
A csóknak az autó duda vetett véget.
-Szeretlek. Hívlak ha oda értem.
Mielőtt bármit mondhattam volna kiment az ajtón. Néhány másodperc múlva felhangzott a jaguárja motorja, majd csikorgó kerekek zaja követte. Megmarkoltam a kilincset és nem sok kellet ahhoz, hogy kirohanjak az ajtón. Helyette lerogytam a földre majd hangos zokogásba kezdtem. Hope elment és én megint egyedül maradtam.

29.fejezet Vigaszdíj

Az iskolába sokan néztek, mikor minden figyelmeztetés nélkül közel húztam magamhoz Hopet az egyik szünetben, és megcsókoltam. Még a lány is meglepõdött rajta, de csak mosolygott.
-Na azért ésszel a húgommal. A végén, még megtalállak ütni-mondta Vanessa viccelve.
-Nee-chann!-torkolta le Hope nevetve, és átkarolta a vállaimat.
-Fura hallani a hangod Hope. Már teljesen megszoktam,hogy vissza húzódó vagy-mondta Miroku nevetve, közben Nessa hajába túrt.
Magamban mosolyogtam. Én már hallottam a lányt halkan suttogni,viccelődni,bizonytalanul beszélni,de a legjobban az tetszett mikor szenvedélytől fűtve suttogta a nevem. Valószínűleg Hope kiolvasta a szememből,hogy mire gondolok,mert az orromra koppintott.
-Este.
A fogam csikorgattam,közben végig gondoltam amit mondott.
-Szavadon foglak... Kis cica.
Egész nap azon gondolkodtam milyen kellemes lesz az esténk. Azonban elfelejtkeztem arról az apró tényről, hogy már nem vagyok átlagos gimnazista diák. Suli után razzia, majd egy kemény edzés, amibe most már Miroku, Vanessa és még Hunter is részt vett. Már értettem, miért lett vadász a fiú neve.
Gyorsan mozgott és magasságához képest nagyon halkan. Pillanatok alatt terített le, ráadásul a piszkos trükköket sem tette félre. Minden tagom sajgott, de nem hátrálhattam meg. Tudtam, ha őt képes leszek legyőzni akkor nincs ellenfél számomra. Hihetetlen erős volt.
-Nagyon gyenge vagy Taknyos-mondta, mikor megint a földre küldött.
-Ne hívj taknyosnak-mondtam, és letöröltem felrepedt ajkamról a vért.
-Pedig az vagy. Gyenge és mihaszna ember vagy. Szégyen, hogy a húgom veled jár-mondta.
Düh járta át a testem. Minden teketória nélkül rávetettem magam. A derekánál lerántva a földre küldtem, de mielőtt megüthettem volna állon vágott. Egy pillanatra vesztettem el az egyensúlyom, de már hason voltam. Kezem hátra feszítette, és a hátamba térdelt.
-Szánalmas próbálkozás volt. Egy valamit jegyezz meg Taknyos. NE TÁMADJ EGY KIBORGSZÉRUMOSRA DÜHBŐL!-mondta a fülembe.
Mérgesen néztem rá. Ő lökött rajtam egyet, majd mikor feltápászkodtam volna egy bot csattant a hátamon.
-Hunter elég lesz! Ne felejtsd el, hogy benne nincs meg a gyors gyógyulás széruma-mondta Vanessa.
A szőkeség lefogta a bátyja karját, amitől még jobban megalázottnak éreztem magam. Másodjára is feltápászkodtam, majd minden szó nélkül elindultam haza. Az edzéseket mindig távol a várostól csináltuk, hogy senkinek ne okozzunk galibát. Néhány perc gyaloglás után meghallottam Vanessa kocsijának hangját. Nem álltak meg , hogy felvegyenek, de nem is érdekelt.
Csak Hope Jaguárja hangjára álltam meg. A lány lefékezett mellettem, majd kinyitotta az utas felőli ajtót.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva, miközben be szálltam.
Nem feleltem. Kinéztem az ablakon és vártam, hogy elinduljon. Hope a karomra tette a kezét, és megvárta míg felé fordulok.
-Büszke vagyok rád-súgta, és finoman megcsókolt.
-Nincs miért büszkének lenni rám...
-Tudod Hunter miért vágott a hátadra, mikor megpróbáltál fel állni?
-Mert gyenge vagyok?
-Nem, mert rajtam kívül senki nem tudta eddig akár csak egy pillanatra is leszorítani a földre. Hogy van az állad?
Megvontam a vállam, mire egész testemben sajgás futott végig rajtam. A haza úton nem szóltam semmit. Vacsora alatt már éreztem, hogy az állkapcsomon szép lila folt keletkezett.
-Volna kedved velem tusolni?-kérdezte Hope miközben a mosogató gépbe tette az edényeket.
-Mi?-hökkentem meg a kérdésén.
-Mi van? Lehet könnyű vérűnek tűnök, de szeretném beváltani az ígéretem...Mellesleg valakinek le kell mosni a hátad, úgy, hogy az ne fájjon-kacsintott rám, mire önkéntelenül is, de elmosolyogtam.
-Jaj te rossz cica... Most inkább ellen állok a kérésednek. Menj fürödj le, addig én is letusolok. A szobámba találkozunk.
Hope röviden megcsókolt, majd felszalad az emeltre. A gyors tusolást követően hassal bevágódtam az ágyamba. A párnát a fejem alá gyűrtem. Kellemes illata volt, pont mint Hope-nak. A lány percekkel később jött csak ki a fürdőből.
Mellém ült az ágyra, majd megcsókolta a tarkómat. Kinéztem a párnából, majd felnyögtem mikor megláttam, hogy megint az ingem használja pizsamának. Direkt kínzott a vonalai megmutatásával. Halkan kuncogott, majd apró kezeivel finoman dörzsölni kezdte fáradt izmaimat.
-Lazíts! Ne görcsölj, úgy csak fájni fog-súgta Hope.
Engedelmeskedtem neki. Ellazítottam az izmaim, de még így is volt néhány pont (főleg Hunter botjának nyomain), ahogy össze rezzentem a fájdalomtól.
-Szerintem nem nekem való a katonaság-súgtam kis idő múlva.
A lány keze kicsit megállt, majd minden szó nélkül masszírozott tovább.
-Komolyan hogy is gondoltam, hogy bekerülhetek az elsők közé? Béna vagyok és gyenge. Nem érdemlem meg azt se, hogy te szeres.
-Ezt, majd én eldöntöm, hogy megérdemled e.
-A bátyádnak igaz van... Gyenge vagyok. Ha egy támadás során egy olyan erősségű férfival kerülnék össze mint Hunter, nekem végem volna...
-Nem éppen.Ha olyannal találkoznál fel lennél már készülve az erejére. Neked igazából egyvalamire kellene ráfeküdnöd. A gyorsaságra.
-Miért pont arra?
-Ha gyorsabb vagy az ellenfelednél hamarabb teríted le... Ja persze az elmédre is kell edzened.
Kicsit gondolkodtam azon amit a lány mondott. Miután Hope minden izmom kilazította, csak lefeküdt mellém. Felé fordítottam a fejem, majd elmosolyogtam. Kisimítottam egy kósza tincset az arcából, majd felé hajoltam.
-Köszönöm, hogy vagy nekem-súgtam, majd megcsókoltam.
Hope közelebb húzódott hozzám, én meg a hátára fordítottam. Azon a héten már másodjára engedtem fel a karjaiban. Lehet meg kellene fegyelmeznem a hormonjaimat, mert a végén kifogyok a védekezési eszközökből.

(Folytassam)

28.fejezet Kettesben 2/2

Hope az ölembe vackólta magát, majd átkarolta a nyakam.Beszívtam kellemes friss illatát, közben a hajával játszottam.
-Olyan csendes vagy-súgtam a fülébe.
-Csak azon gondolkodom, hogy hogy mondjam el a dolgokat...
-Ahogy szeretnéd... Mond ki amit szeretnél-mondtam, közben homlokon csókoltam.
-Oké. Beállok a Sárkányhad osztagba, és Dan már nem a vőlegényem-mondta egy levegőre.
-Hohó mi van?-kérdeztem.
Kicsit eltoltam magamtól, de a hold fénye pont nem rá vetült így nem láttam a sötétben az arcát.
-Jól hallottad. Kilépek az Rh osztagtól, és szintet lépek. Nem akarok örök életemben apám árnyékában élni. Utálom, hogy megakarja mondani, hogy mit csináljak... Csoda, hogy az eljegyzésem felbontotta...
Döbbenten hallgattam amit mond.
-Szóval nem vagy Dan menyasszonya?-kérdeztem, mire bólintott-Mióta?
-Az első csókod után kértem a mestereket, hogy bontsák fel a szerződést. Már egy ideje el akartam mondani-mondta.
-Ekkora hülyét mint én... Miután szakítottam veled ezért akartál beszélni velem igaz?
A sötétbe is láttam, hogy bólint. A hátára tettem a kezem, majd magamhoz húztam.
-Legközelebb inkább üss le, vagy köss ki, de ne hagyd, hogy ne hallgassalak végig...
Hope felkacagott. Még nem hallottam kacagni így a szívemig hatolt a hangja.
-Jobban szeretlek mintsem, hogy fejbe vágjalak-súgta halkan.
-Hogy mondtad?
-Jól hallottad.
Finoman megcsókolt. Nem volt benne semmi követelőzés, csak gyengédség. A másik tény abban a pillanatban nem érdekelt.
A gerincét simogattam,közben Hope hátra hajtotta a fejét,hogy jobban a nyaka hajlatába temessem a fejem. Közel voltam ahhoz,hogy elveszítsem a fejem.
-Ha nem állítasz le olyat teszek amit lehet holnapra megbánok.
Hope válasza szenvedélyes csók volt. Követelőzésének azzal adott nyomatékot,hogy közelebb fészkelődött hozzám. Apró keze  gallérom alá csúszott mire jól eső borzongás futott végig rajtam.
-Kicsim... Biztos hergelni akarsz?-morogtam halkan.
-Én csak téged akarlak-súgta vissza.
Megadtam magam,majd hagytam,hogy Hope elragadjon magával.
Az éjszaka közepén vissza tért az áram. A szobámba felkapcsolódott a villany,ahogy a lakás többi részében is. Óvatosan kibújtam Hope öleléséből,majd körbe mentem a házban. Mire vissza értem a szobámba -ami nem volt csak két perc-Hope már fen volt.
-Mit csináltál?-kérdezte álmosan.
-Csak lekapcsoltam a lámpákat. Nem akartalak fel ébreszteni.
Vissza feküdtem mellé az ágyba,közben átkaroltam a derekát. Bőre puha volt és selymes,bár a hátát néhol hegek érdes felülete szelte ketté.
-Jól vagy?-kérdeztem halkan a hajába temetve az arcom.
-Soha nem éreztem magam ilyen boldognak. Örülök,hogy veled volt az első.
-Szeretlek-súgtam neki.
Hope válasz helyett a mellkasomra hajtotta a fejét. Bőre a bőrömhöz ért,ami arra késztetett,hogy még közelebb húzzam maghoz.
~~~ <3 Hope <3 ~~~
Reggel mikor felébredtem Derek nem volt sehol. Az ing amit pizsamának szerettem volna használni a hátamra volt terítve. Gyors belebújtam. Miközben begomboltam,egy fehér lapot pillantottam meg a szerelmem párnáján.
"Elmentem a boltba. Fontos dolog jutott eszembe amit meg kell vennem. Sietek vissza HOZZÁD!! Nagyon szeretlek."
Mosolyogva mentem le a konyhába. A két kutyám ott feküdt bèkèsen. Adtam nekik kaját,majd magamnak is csináltam néhány szendvicset. A kávé főző hangosan kotyogott,mikor kifőtt a kávé. Kerestem egy bögrét,ami persze a magas polcon volt fenn. Hiába nyújtózkodtam nem értem el. Váratlanul egy erős kar fogta meg a derekam,egy másik meg levett egy bögrét nekem.
-Jó reggelt kis hercegnőm-súgta a fülembe Derek.
-Gyors vissza értél-mondtam,közben megfordultam a karjában.
-Nem igen tudok nélküled élni.
Finoman megcsókolt,majd a hajam alá nyúlt.  Hideg fém szálat éreztem a nyakamon, közben Derek kihúzta alóla a hajam.
-A párja nálam van-súgta a fülembe, mikor elváltak az ajkaink.
Lenéztem. A nyakamban egy fél szívet ábrázoló világos kék nyaklánc volt. Sötétkék színnel a LOVE felirat volt bele írva. Az egész medál egy ezüst láncon lógott. Ahogy felnéztem megláttam a másik felét Derek nyakában. Az övé sötétkék felületû volt, és világos kékkel volt a YOU felirat rá írva.
-Szóval ez volt az a fontos dolog amiért elmentél?-kérdeztem halkan.
-Igen... Tetszik?-kérdezte bizonytalanul.
A szemem forgattam, de azért közelebb húztam magamhoz.
-Bár ha valaki akkor te tudod, hogy nem vagyok csajos lány, de mivel tõled van nagyon is tetszik-súgtam, majd még halkabban folytattam.-Mondtam már, hogy szeretlek?
Derek szeme felcsillant. Karjai hirtelen vaspántokká váltak, majd megcsókolt. Tudtam, hogy örül a kijelentésemnek, mivel amióta együtt vagyunk másodjára mondtam ki, hogy szeretem. Valami megváltozott köztünk.
Éreztem, hogy többé nem akar elengedni, és ez nagyobb boldogsággal töltött el, mint az, hogy csak kellek neki. Lépett egyet felém mire a hátam neki nyomódott a konyha pultnak. Derek felkapott, majd felrakott oda.  A csókot nem szakított meg. Hátra támaszkodtam, hogy kicsit feljebb csússzak, de ekkor a kezem neki nyomódott a forró kávéfõzõnek.
-Basszus-mondtam.
Gyors eltoltam magamtól Dereket, majd a hideg víz alá nyomtam a kezem.
-Ne haragudj-mondta a fiú.
-Semmi nem te voltál hanem én. Júj ennek nyoma marad.
-Ezt nem gyógyítja be a szer?-kérdezte, mikõzben bevizezte a konyha ruhát, majd a kezemre csavarta finoman.
-Az égési sérülések nem gyógyulnak be olyan könnyen, mert az nem elvágja a szöveteket, hanem össze húzza.
-A hátadon is égi sérülések vannak?-kérdezte.
A számba haraptam, majd minden szó nélkül öntöttem magamnak a bögrébe kávét. Felcukroztam, majd egy kis tejjel fel öntöttem.
-Cica?-kérdezte halkan.
-Igen égési sérülések. Ne kérdezd, hogy kaptam, mert nem mondom el. Egyelõre-mondtam, majd megint hozzá bújtam.

27.fejezet Kettesben 1/2

Csendesen ültem a kanapén, miközben néztem a három békésen alvó kutyát. Már egy ideje nem hallottam, hogy a tus menne, de nem mentem fel. Időt akartam hagyni Hopenak míg felöltözik pizsamába.
Mikor meghallottam az alsó lépcsőfokok reccsenését a nappali ajtaja felé fordultam. Nagyot nyeltem, mikor megláttam a lányt. Valami egyszerű fehérneműt viselt alól, felül pedig az egyik flanel anyagú ingem hordta. Látszott, hogy nincs alatta melltartó, de mellei még így is pimaszul gömbölydedek voltak.
-Baj van?-kérdezte ahogy mellém lépett.
-Azon kívül, hogy elég merész vagy ebben a ruhában semmi...
-Ugye nem baj, hogy a te inged vettem fel?
A szemem forgattam, közben fel álltam a kanapéról.
-Jobban áll mint az amit a cellában viseltél, főleg így-mondtam, majd finoman a fenekére csaptam.
-Oh te!-mondta nevetve, majd váratlanul a nyakamba ugrott.
Elvesztettem az egyensúlyom, mire a földre estünk. Hope nevetve ült fel a csípőmre, miközben keze a mellkasomon volt. A combjaira tettem a kezem, közben csak nevetni tudtam, ahogy õ is. Néhány percig csak így nevetgéltünk, majd mikor a légvételünk csitult, egymás szemét figyeltük.
-Jobban vagy?-kérdeztem halkan.
Hope bólintott, majd az arcomhoz nyomta kezét. A tenyerébe fúrtam az orrom, majd belecsókoltam a bõrébe. Ahogy a lány elõre hajólt, hogy megcsókoljon a kezem feljebb siklott a combján, mire borzongás futott végig rajta. A szomjazó csókja, most sokkal gyengébb volt. Éreztem benne a félelmeit, a vissza fojtott indulatot, és még valamit amit nem tudtam azonnal felismerni.
Kezeim felcsúsztattam a derekára, (mire megint borzongás futott végig rajta), majd felültem. Beletúrt a hajamba, közben közelebb húzódott hozzám. Ajkaival körbe járta a szám vonalát, közben ujjai össze- össze záródtak a tincseim között.
-Nagyon megijesztettél ma-mondtam, mikor végre elváltak az ajkaink.
-Köszönöm, hogy észhez térítettél-mondta.-Kimondod megint?
-Szeretlek Yuuki Higurashi-mondtam.
A lány arcán széles mosoly terült el, majd megint megcsókolt.
-Köszönöm, hogy itt vagy velem, de...-Kihúzta magát, hogy a szemembe nézhessen-Most beszélnünk kell!
Hangja erõsen azt sugallta, hogy most végig kell hallgatnom. Mielõtt azonban bele kezdhetett volna a gyomra hangosan korgott.
-Oké meghallgatlak, de közben menjünk vacsorázni. Legalább két hete nem ettél mást csak napi egy szelet kenyeret, és egy pohár vizet... Valószínûleg mindjárt kieszed a hûtõm teljes tartalmát-mondtam.
Hope sóhajtott, majd lemászott az ölembõl, de nem állt fel. Láttam rajta, hogy most akart valami fontosat elmondani, aminek én hülye elvettem a varázsát. Ostoroztam magam miközben felhúztam a földrõl. Hope nem igazán mondott semmit vacsora közben-mondjuk amennyit evett, nem is volt csoda. Már hozzászoktam, hogy a kiborg szer birtokosai mindig többet ettek mint egy átlagos nagy étvágyú ember. Én már rég végeztem mikor Hope még mindig evett.
Mosolyogva néztem ahogy teleszedi a tányérját rizzsel, majd a szájához emeli. Bár úgy csinált, mint aki nem vett észre semmit arca pirossága elárulta, hogy tudja, hogy figyelem.
-Elmosogatok jó?-kérdezte, mikor végzett.
-Hagyd csak! Ott a mosogató gép-mondtam, és elvettem tõle a tányérját.-Mit szerettél volna mondani?
-Hát kettönkrõl akartam veled beszélni...
A házban nagy csattanás hallatszott, majd az összes lámpa kialudt.
-Áram szünet?-kérdeztem zavartan.
-Kell lámpa?-kérdezte Hope, közben megfogta a kezem.
-Nem hagyd csak. Van a szobámba... Bár beszélgetni sötétben is lehet...
-Oké.
Elindultam a szobám felé, közben figyeltem, hogy nehogy nekivezessem a lányt valaminek. A lépcsõn felbotladozva mentünk fel. Még jó, hogy a szobám ajtaja nyitva maradt, így a hold fénye elég volt ahhoz, hogy betaláljunk oda.
-Nos haljuk mirõl szeretnél beszélni?
Húztam magam mellé az ágyra a lányt.

(Kiváncsi vagy a folytatásra? Kommentben jelezd!)