Október közepén kaptam az akadémia levelét. A karácsonyi szünetbe rendezték meg az első komolyabb vizsgám. Annak az eredményei mutatták meg, hogy érdemes vagyok e a szintlépésre. Bár már másod szintű voltam ez a vizsga döntött arról, hogy egyesbe lépjek. Hope elég kemény edzés tervel állt elő. Nem vette félvállról, hogy az ő szintjére emeljen. Az edzéseken már csak azért is a maximumot hoztam ki magamból, mert akkor jobban eltudtam viselni, hogy Hunter szekál.
Szerencsére a húga nem úgy gondolta, hogy nem vagyok hozzá való. Hope karjában aludtam el minden éjjel, és minden reggel mellette keltem fel. Nem tudtam volna megmondani, hogy kinek van nagyobb szüksége a másik közelségére, de nem is érdekelt. Az iskolában a lányok csalódottan fordultak utánam, de ez se zavart. Akinek a véleménye igazán számít az egy oldal pillantással jelezte, hogy mi a véleménye rólam. Ez többet ért minden vágyakozó nézésnél.
-Tudod a lányok többsége nagyon csalódott lett mikor megtudták, hogy Hope az aktuális barátnőd-.jegyezte meg egy nap Miroku.
-Nem aktuális. Örökre ő marad a barátnőm-mondtam határozottan.
-Ha te mondod Casanova akkor az úgy is van-vonta meg a vállát, majd az ölébe vonta az éppen felé tartó Vanessát.
Én csak körbe néztem, mert arra számítottam, hogy Hope is a közelben van. Meglepődtem, mikor a lány apró kezeivel befogta a szemem.
-Na ki vagyok?-kérdezte nevetve, de már előttem állt kezeit a vállaimon hagyva. Átkaroltam a derekát, és a válla hajlatába temettem a fejem.
-Higurashi Hope-ot várják az igazgatóiban!-hallatszott a titkárnő hangja a hangos bemondóból.
-Mit csináltál húgi?-kérdezte Nessa.
Hope megvonta a vállait, majd futó csókot nyomott a számra. Csak néztem ahogy bemegy az iskola épületébe. Nem sokkal később már mind a hárman az osztály teremben ültünk, de Hope nem volt sehol se. Sőt az utolsó két órára már be se jött.
Szinte futottam haza az órák után. Hope a nappaliban várt, mellette a két kutya golyó álló mellényben feküdt.
-Már azt hittem hamarabb érnek ide az akadémiáról, mint, hogy haza érnél-mondta, miközben a nyakamba borult.
2H32 formájában volt. A ruha látványa rossz érzést keltett bennem.
-Mi történt?
-Kicsit hamar fogadták el a jelentkezésem a Sárkány Hadosztályba-mondta.
Hangja szinte síros volt, és ahogy kicsit eltoltam magamtól, láttam, hogy könnyes a szeme.
-Kicsim?-kérdeztem halkan.
-Mikor beadtam a jelentkezésem az volt, hogy megvárják az év végét. Nem gondoltam volna, hogy egy hónapon belül válaszolnak... Derek... Még nem vagyok erre felkészülve-súgta immár a nyakamba.
A tarkójára tettem az egyik kezem a derekára meg a másikat. Éreztem, hogy fél, bár nem mondta ki.
-Tudod, hogy csak így szabadulhatsz meg apádtól-mondtam halkan.
-De így tőled is távolabb kerülök...
-Minden nap felhívlak. Beszélünk... Mindent elkövetek, majd, hogy megint együtt legyünk-súgtam.
-Mond ki-kért halkan.
-Szeretlek Yuuki Higurashi.
Hope egy pillanat múlva már fulladozva csókolt. Könnyeit nem hagyta kigördülni, de tudtam, hogy zokogna legszívesebben. Percek múlva váltunk el egymástól, de csak azért, mert már nem kaptunk levegőt. Még legalább egy órát álltunk a nappali közepén, mire hangos dudálás hangzott fel kintről.
-Megjöttek értem. Jobb ha nem tudják, hogy te is itt vagy...
-Miért?-kérdeztem, és az ajtóhoz kísértem.
-A végén még megtudnák a sebezhető pontom, azt meg nem akarom felfedni-mondta.
-Megértelek... Vigyáz nagyon magadra kicsim-mondtam, majd megint megcsókoltam.
A csóknak az autó duda vetett véget.
-Szeretlek. Hívlak ha oda értem.
Mielőtt bármit mondhattam volna kiment az ajtón. Néhány másodperc múlva felhangzott a jaguárja motorja, majd csikorgó kerekek zaja követte. Megmarkoltam a kilincset és nem sok kellet ahhoz, hogy kirohanjak az ajtón. Helyette lerogytam a földre majd hangos zokogásba kezdtem. Hope elment és én megint egyedül maradtam.
Folytasd !!! :-) <3
VálaszTörlés