-Na azért ésszel a húgommal. A végén, még megtalállak ütni-mondta Vanessa viccelve.
-Nee-chann!-torkolta le Hope nevetve, és átkarolta a vállaimat.
-Fura hallani a hangod Hope. Már teljesen megszoktam,hogy vissza húzódó vagy-mondta Miroku nevetve, közben Nessa hajába túrt.
Magamban mosolyogtam. Én már hallottam a lányt halkan suttogni,viccelődni,bizonytalanul beszélni,de a legjobban az tetszett mikor szenvedélytől fűtve suttogta a nevem. Valószínűleg Hope kiolvasta a szememből,hogy mire gondolok,mert az orromra koppintott.
-Este.
A fogam csikorgattam,közben végig gondoltam amit mondott.
-Szavadon foglak... Kis cica.
Egész nap azon gondolkodtam milyen kellemes lesz az esténk. Azonban elfelejtkeztem arról az apró tényről, hogy már nem vagyok átlagos gimnazista diák. Suli után razzia, majd egy kemény edzés, amibe most már Miroku, Vanessa és még Hunter is részt vett. Már értettem, miért lett vadász a fiú neve.
Gyorsan mozgott és magasságához képest nagyon halkan. Pillanatok alatt terített le, ráadásul a piszkos trükköket sem tette félre. Minden tagom sajgott, de nem hátrálhattam meg. Tudtam, ha őt képes leszek legyőzni akkor nincs ellenfél számomra. Hihetetlen erős volt.
-Nagyon gyenge vagy Taknyos-mondta, mikor megint a földre küldött.
-Ne hívj taknyosnak-mondtam, és letöröltem felrepedt ajkamról a vért.
-Pedig az vagy. Gyenge és mihaszna ember vagy. Szégyen, hogy a húgom veled jár-mondta.
Düh járta át a testem. Minden teketória nélkül rávetettem magam. A derekánál lerántva a földre küldtem, de mielőtt megüthettem volna állon vágott. Egy pillanatra vesztettem el az egyensúlyom, de már hason voltam. Kezem hátra feszítette, és a hátamba térdelt.
-Szánalmas próbálkozás volt. Egy valamit jegyezz meg Taknyos. NE TÁMADJ EGY KIBORGSZÉRUMOSRA DÜHBŐL!-mondta a fülembe.
Mérgesen néztem rá. Ő lökött rajtam egyet, majd mikor feltápászkodtam volna egy bot csattant a hátamon.
-Hunter elég lesz! Ne felejtsd el, hogy benne nincs meg a gyors gyógyulás széruma-mondta Vanessa.
A szőkeség lefogta a bátyja karját, amitől még jobban megalázottnak éreztem magam. Másodjára is feltápászkodtam, majd minden szó nélkül elindultam haza. Az edzéseket mindig távol a várostól csináltuk, hogy senkinek ne okozzunk galibát. Néhány perc gyaloglás után meghallottam Vanessa kocsijának hangját. Nem álltak meg , hogy felvegyenek, de nem is érdekelt.
Csak Hope Jaguárja hangjára álltam meg. A lány lefékezett mellettem, majd kinyitotta az utas felőli ajtót.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva, miközben be szálltam.
Nem feleltem. Kinéztem az ablakon és vártam, hogy elinduljon. Hope a karomra tette a kezét, és megvárta míg felé fordulok.
-Büszke vagyok rád-súgta, és finoman megcsókolt.
-Nincs miért büszkének lenni rám...
-Tudod Hunter miért vágott a hátadra, mikor megpróbáltál fel állni?
-Mert gyenge vagyok?
-Nem, mert rajtam kívül senki nem tudta eddig akár csak egy pillanatra is leszorítani a földre. Hogy van az állad?
Megvontam a vállam, mire egész testemben sajgás futott végig rajtam. A haza úton nem szóltam semmit. Vacsora alatt már éreztem, hogy az állkapcsomon szép lila folt keletkezett.
-Volna kedved velem tusolni?-kérdezte Hope miközben a mosogató gépbe tette az edényeket.
-Mi?-hökkentem meg a kérdésén.
-Mi van? Lehet könnyű vérűnek tűnök, de szeretném beváltani az ígéretem...Mellesleg valakinek le kell mosni a hátad, úgy, hogy az ne fájjon-kacsintott rám, mire önkéntelenül is, de elmosolyogtam.
-Jaj te rossz cica... Most inkább ellen állok a kérésednek. Menj fürödj le, addig én is letusolok. A szobámba találkozunk.
Hope röviden megcsókolt, majd felszalad az emeltre. A gyors tusolást követően hassal bevágódtam az ágyamba. A párnát a fejem alá gyűrtem. Kellemes illata volt, pont mint Hope-nak. A lány percekkel később jött csak ki a fürdőből.
Mellém ült az ágyra, majd megcsókolta a tarkómat. Kinéztem a párnából, majd felnyögtem mikor megláttam, hogy megint az ingem használja pizsamának. Direkt kínzott a vonalai megmutatásával. Halkan kuncogott, majd apró kezeivel finoman dörzsölni kezdte fáradt izmaimat.
-Lazíts! Ne görcsölj, úgy csak fájni fog-súgta Hope.
Engedelmeskedtem neki. Ellazítottam az izmaim, de még így is volt néhány pont (főleg Hunter botjának nyomain), ahogy össze rezzentem a fájdalomtól.
-Szerintem nem nekem való a katonaság-súgtam kis idő múlva.
A lány keze kicsit megállt, majd minden szó nélkül masszírozott tovább.
-Komolyan hogy is gondoltam, hogy bekerülhetek az elsők közé? Béna vagyok és gyenge. Nem érdemlem meg azt se, hogy te szeres.
-Ezt, majd én eldöntöm, hogy megérdemled e.
-A bátyádnak igaz van... Gyenge vagyok. Ha egy támadás során egy olyan erősségű férfival kerülnék össze mint Hunter, nekem végem volna...
-Nem éppen.Ha olyannal találkoznál fel lennél már készülve az erejére. Neked igazából egyvalamire kellene ráfeküdnöd. A gyorsaságra.
-Miért pont arra?
-Ha gyorsabb vagy az ellenfelednél hamarabb teríted le... Ja persze az elmédre is kell edzened.
Kicsit gondolkodtam azon amit a lány mondott. Miután Hope minden izmom kilazította, csak lefeküdt mellém. Felé fordítottam a fejem, majd elmosolyogtam. Kisimítottam egy kósza tincset az arcából, majd felé hajoltam.
-Köszönöm, hogy vagy nekem-súgtam, majd megcsókoltam.
Hope közelebb húzódott hozzám, én meg a hátára fordítottam. Azon a héten már másodjára engedtem fel a karjaiban. Lehet meg kellene fegyelmeznem a hormonjaimat, mert a végén kifogyok a védekezési eszközökből.
(Folytassam)
folytasd :)
VálaszTörlésFolytasd :-)
VálaszTörlés