30.fejezet Összetörve

Október közepén kaptam az akadémia levelét. A karácsonyi szünetbe rendezték meg az első komolyabb vizsgám. Annak az eredményei mutatták meg, hogy érdemes vagyok e a szintlépésre. Bár már másod szintű voltam ez a vizsga döntött arról, hogy egyesbe lépjek. Hope elég kemény edzés tervel állt elő. Nem vette félvállról, hogy az ő szintjére emeljen. Az edzéseken már csak azért is a maximumot hoztam ki magamból, mert akkor jobban eltudtam viselni, hogy Hunter szekál.
Szerencsére a húga nem úgy gondolta, hogy nem vagyok hozzá való. Hope karjában aludtam el minden éjjel, és minden reggel mellette keltem fel. Nem tudtam volna megmondani, hogy kinek van nagyobb szüksége a másik közelségére, de nem is érdekelt. Az iskolában a lányok csalódottan fordultak utánam, de ez se zavart. Akinek a véleménye igazán számít az egy oldal pillantással jelezte, hogy mi a véleménye rólam. Ez többet ért minden vágyakozó nézésnél.
-Tudod a lányok többsége nagyon csalódott lett mikor megtudták, hogy Hope az aktuális barátnőd-.jegyezte meg egy nap Miroku.
-Nem aktuális. Örökre ő marad a barátnőm-mondtam határozottan.
-Ha te mondod Casanova akkor az úgy is van-vonta meg a vállát, majd az ölébe vonta az éppen felé tartó Vanessát.
Én csak körbe néztem, mert arra számítottam, hogy Hope is a közelben van. Meglepődtem, mikor a lány apró kezeivel befogta a szemem.
-Na ki vagyok?-kérdezte nevetve, de már előttem állt kezeit a vállaimon hagyva. Átkaroltam  a derekát, és a válla hajlatába temettem a fejem.
-Higurashi Hope-ot várják az igazgatóiban!-hallatszott a titkárnő hangja a hangos bemondóból.
-Mit csináltál húgi?-kérdezte Nessa.
Hope megvonta a vállait, majd futó csókot nyomott a számra. Csak néztem ahogy bemegy az iskola épületébe. Nem sokkal később már mind a hárman az osztály teremben ültünk, de Hope nem volt sehol se. Sőt az utolsó két órára már be se jött.
Szinte futottam haza az órák után. Hope a nappaliban várt, mellette a két kutya golyó álló mellényben feküdt.
-Már azt hittem hamarabb érnek ide az akadémiáról, mint, hogy haza érnél-mondta, miközben a nyakamba borult.
2H32 formájában volt. A ruha látványa rossz érzést keltett bennem.
-Mi történt?
-Kicsit hamar fogadták el a jelentkezésem a Sárkány Hadosztályba-mondta.
Hangja szinte síros volt, és ahogy kicsit eltoltam magamtól, láttam, hogy könnyes a szeme.
-Kicsim?-kérdeztem halkan.
-Mikor beadtam a jelentkezésem az volt, hogy megvárják az év végét. Nem gondoltam volna, hogy egy hónapon belül válaszolnak... Derek... Még nem vagyok erre felkészülve-súgta immár a nyakamba.
A tarkójára tettem az egyik kezem a derekára meg a másikat. Éreztem, hogy fél, bár nem mondta ki.
-Tudod, hogy csak így szabadulhatsz meg apádtól-mondtam halkan.
-De így tőled is távolabb kerülök...
-Minden nap felhívlak. Beszélünk... Mindent elkövetek, majd, hogy megint együtt legyünk-súgtam.
-Mond ki-kért halkan.
-Szeretlek Yuuki Higurashi.
Hope egy pillanat múlva már fulladozva csókolt. Könnyeit nem hagyta kigördülni, de tudtam, hogy zokogna legszívesebben. Percek múlva váltunk el egymástól, de csak azért, mert már nem kaptunk levegőt. Még legalább egy órát álltunk a nappali közepén, mire hangos dudálás hangzott fel kintről.
-Megjöttek értem. Jobb ha nem tudják, hogy te is itt vagy...
-Miért?-kérdeztem, és az ajtóhoz kísértem.
-A végén még megtudnák a sebezhető pontom, azt meg nem akarom felfedni-mondta.
-Megértelek... Vigyáz nagyon magadra kicsim-mondtam, majd megint megcsókoltam.
A csóknak az autó duda vetett véget.
-Szeretlek. Hívlak ha oda értem.
Mielőtt bármit mondhattam volna kiment az ajtón. Néhány másodperc múlva felhangzott a jaguárja motorja, majd csikorgó kerekek zaja követte. Megmarkoltam a kilincset és nem sok kellet ahhoz, hogy kirohanjak az ajtón. Helyette lerogytam a földre majd hangos zokogásba kezdtem. Hope elment és én megint egyedül maradtam.

29.fejezet Vigaszdíj

Az iskolába sokan néztek, mikor minden figyelmeztetés nélkül közel húztam magamhoz Hopet az egyik szünetben, és megcsókoltam. Még a lány is meglepõdött rajta, de csak mosolygott.
-Na azért ésszel a húgommal. A végén, még megtalállak ütni-mondta Vanessa viccelve.
-Nee-chann!-torkolta le Hope nevetve, és átkarolta a vállaimat.
-Fura hallani a hangod Hope. Már teljesen megszoktam,hogy vissza húzódó vagy-mondta Miroku nevetve, közben Nessa hajába túrt.
Magamban mosolyogtam. Én már hallottam a lányt halkan suttogni,viccelődni,bizonytalanul beszélni,de a legjobban az tetszett mikor szenvedélytől fűtve suttogta a nevem. Valószínűleg Hope kiolvasta a szememből,hogy mire gondolok,mert az orromra koppintott.
-Este.
A fogam csikorgattam,közben végig gondoltam amit mondott.
-Szavadon foglak... Kis cica.
Egész nap azon gondolkodtam milyen kellemes lesz az esténk. Azonban elfelejtkeztem arról az apró tényről, hogy már nem vagyok átlagos gimnazista diák. Suli után razzia, majd egy kemény edzés, amibe most már Miroku, Vanessa és még Hunter is részt vett. Már értettem, miért lett vadász a fiú neve.
Gyorsan mozgott és magasságához képest nagyon halkan. Pillanatok alatt terített le, ráadásul a piszkos trükköket sem tette félre. Minden tagom sajgott, de nem hátrálhattam meg. Tudtam, ha őt képes leszek legyőzni akkor nincs ellenfél számomra. Hihetetlen erős volt.
-Nagyon gyenge vagy Taknyos-mondta, mikor megint a földre küldött.
-Ne hívj taknyosnak-mondtam, és letöröltem felrepedt ajkamról a vért.
-Pedig az vagy. Gyenge és mihaszna ember vagy. Szégyen, hogy a húgom veled jár-mondta.
Düh járta át a testem. Minden teketória nélkül rávetettem magam. A derekánál lerántva a földre küldtem, de mielőtt megüthettem volna állon vágott. Egy pillanatra vesztettem el az egyensúlyom, de már hason voltam. Kezem hátra feszítette, és a hátamba térdelt.
-Szánalmas próbálkozás volt. Egy valamit jegyezz meg Taknyos. NE TÁMADJ EGY KIBORGSZÉRUMOSRA DÜHBŐL!-mondta a fülembe.
Mérgesen néztem rá. Ő lökött rajtam egyet, majd mikor feltápászkodtam volna egy bot csattant a hátamon.
-Hunter elég lesz! Ne felejtsd el, hogy benne nincs meg a gyors gyógyulás széruma-mondta Vanessa.
A szőkeség lefogta a bátyja karját, amitől még jobban megalázottnak éreztem magam. Másodjára is feltápászkodtam, majd minden szó nélkül elindultam haza. Az edzéseket mindig távol a várostól csináltuk, hogy senkinek ne okozzunk galibát. Néhány perc gyaloglás után meghallottam Vanessa kocsijának hangját. Nem álltak meg , hogy felvegyenek, de nem is érdekelt.
Csak Hope Jaguárja hangjára álltam meg. A lány lefékezett mellettem, majd kinyitotta az utas felőli ajtót.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva, miközben be szálltam.
Nem feleltem. Kinéztem az ablakon és vártam, hogy elinduljon. Hope a karomra tette a kezét, és megvárta míg felé fordulok.
-Büszke vagyok rád-súgta, és finoman megcsókolt.
-Nincs miért büszkének lenni rám...
-Tudod Hunter miért vágott a hátadra, mikor megpróbáltál fel állni?
-Mert gyenge vagyok?
-Nem, mert rajtam kívül senki nem tudta eddig akár csak egy pillanatra is leszorítani a földre. Hogy van az állad?
Megvontam a vállam, mire egész testemben sajgás futott végig rajtam. A haza úton nem szóltam semmit. Vacsora alatt már éreztem, hogy az állkapcsomon szép lila folt keletkezett.
-Volna kedved velem tusolni?-kérdezte Hope miközben a mosogató gépbe tette az edényeket.
-Mi?-hökkentem meg a kérdésén.
-Mi van? Lehet könnyű vérűnek tűnök, de szeretném beváltani az ígéretem...Mellesleg valakinek le kell mosni a hátad, úgy, hogy az ne fájjon-kacsintott rám, mire önkéntelenül is, de elmosolyogtam.
-Jaj te rossz cica... Most inkább ellen állok a kérésednek. Menj fürödj le, addig én is letusolok. A szobámba találkozunk.
Hope röviden megcsókolt, majd felszalad az emeltre. A gyors tusolást követően hassal bevágódtam az ágyamba. A párnát a fejem alá gyűrtem. Kellemes illata volt, pont mint Hope-nak. A lány percekkel később jött csak ki a fürdőből.
Mellém ült az ágyra, majd megcsókolta a tarkómat. Kinéztem a párnából, majd felnyögtem mikor megláttam, hogy megint az ingem használja pizsamának. Direkt kínzott a vonalai megmutatásával. Halkan kuncogott, majd apró kezeivel finoman dörzsölni kezdte fáradt izmaimat.
-Lazíts! Ne görcsölj, úgy csak fájni fog-súgta Hope.
Engedelmeskedtem neki. Ellazítottam az izmaim, de még így is volt néhány pont (főleg Hunter botjának nyomain), ahogy össze rezzentem a fájdalomtól.
-Szerintem nem nekem való a katonaság-súgtam kis idő múlva.
A lány keze kicsit megállt, majd minden szó nélkül masszírozott tovább.
-Komolyan hogy is gondoltam, hogy bekerülhetek az elsők közé? Béna vagyok és gyenge. Nem érdemlem meg azt se, hogy te szeres.
-Ezt, majd én eldöntöm, hogy megérdemled e.
-A bátyádnak igaz van... Gyenge vagyok. Ha egy támadás során egy olyan erősségű férfival kerülnék össze mint Hunter, nekem végem volna...
-Nem éppen.Ha olyannal találkoznál fel lennél már készülve az erejére. Neked igazából egyvalamire kellene ráfeküdnöd. A gyorsaságra.
-Miért pont arra?
-Ha gyorsabb vagy az ellenfelednél hamarabb teríted le... Ja persze az elmédre is kell edzened.
Kicsit gondolkodtam azon amit a lány mondott. Miután Hope minden izmom kilazította, csak lefeküdt mellém. Felé fordítottam a fejem, majd elmosolyogtam. Kisimítottam egy kósza tincset az arcából, majd felé hajoltam.
-Köszönöm, hogy vagy nekem-súgtam, majd megcsókoltam.
Hope közelebb húzódott hozzám, én meg a hátára fordítottam. Azon a héten már másodjára engedtem fel a karjaiban. Lehet meg kellene fegyelmeznem a hormonjaimat, mert a végén kifogyok a védekezési eszközökből.

(Folytassam)

28.fejezet Kettesben 2/2

Hope az ölembe vackólta magát, majd átkarolta a nyakam.Beszívtam kellemes friss illatát, közben a hajával játszottam.
-Olyan csendes vagy-súgtam a fülébe.
-Csak azon gondolkodom, hogy hogy mondjam el a dolgokat...
-Ahogy szeretnéd... Mond ki amit szeretnél-mondtam, közben homlokon csókoltam.
-Oké. Beállok a Sárkányhad osztagba, és Dan már nem a vőlegényem-mondta egy levegőre.
-Hohó mi van?-kérdeztem.
Kicsit eltoltam magamtól, de a hold fénye pont nem rá vetült így nem láttam a sötétben az arcát.
-Jól hallottad. Kilépek az Rh osztagtól, és szintet lépek. Nem akarok örök életemben apám árnyékában élni. Utálom, hogy megakarja mondani, hogy mit csináljak... Csoda, hogy az eljegyzésem felbontotta...
Döbbenten hallgattam amit mond.
-Szóval nem vagy Dan menyasszonya?-kérdeztem, mire bólintott-Mióta?
-Az első csókod után kértem a mestereket, hogy bontsák fel a szerződést. Már egy ideje el akartam mondani-mondta.
-Ekkora hülyét mint én... Miután szakítottam veled ezért akartál beszélni velem igaz?
A sötétbe is láttam, hogy bólint. A hátára tettem a kezem, majd magamhoz húztam.
-Legközelebb inkább üss le, vagy köss ki, de ne hagyd, hogy ne hallgassalak végig...
Hope felkacagott. Még nem hallottam kacagni így a szívemig hatolt a hangja.
-Jobban szeretlek mintsem, hogy fejbe vágjalak-súgta halkan.
-Hogy mondtad?
-Jól hallottad.
Finoman megcsókolt. Nem volt benne semmi követelőzés, csak gyengédség. A másik tény abban a pillanatban nem érdekelt.
A gerincét simogattam,közben Hope hátra hajtotta a fejét,hogy jobban a nyaka hajlatába temessem a fejem. Közel voltam ahhoz,hogy elveszítsem a fejem.
-Ha nem állítasz le olyat teszek amit lehet holnapra megbánok.
Hope válasza szenvedélyes csók volt. Követelőzésének azzal adott nyomatékot,hogy közelebb fészkelődött hozzám. Apró keze  gallérom alá csúszott mire jól eső borzongás futott végig rajtam.
-Kicsim... Biztos hergelni akarsz?-morogtam halkan.
-Én csak téged akarlak-súgta vissza.
Megadtam magam,majd hagytam,hogy Hope elragadjon magával.
Az éjszaka közepén vissza tért az áram. A szobámba felkapcsolódott a villany,ahogy a lakás többi részében is. Óvatosan kibújtam Hope öleléséből,majd körbe mentem a házban. Mire vissza értem a szobámba -ami nem volt csak két perc-Hope már fen volt.
-Mit csináltál?-kérdezte álmosan.
-Csak lekapcsoltam a lámpákat. Nem akartalak fel ébreszteni.
Vissza feküdtem mellé az ágyba,közben átkaroltam a derekát. Bőre puha volt és selymes,bár a hátát néhol hegek érdes felülete szelte ketté.
-Jól vagy?-kérdeztem halkan a hajába temetve az arcom.
-Soha nem éreztem magam ilyen boldognak. Örülök,hogy veled volt az első.
-Szeretlek-súgtam neki.
Hope válasz helyett a mellkasomra hajtotta a fejét. Bőre a bőrömhöz ért,ami arra késztetett,hogy még közelebb húzzam maghoz.
~~~ <3 Hope <3 ~~~
Reggel mikor felébredtem Derek nem volt sehol. Az ing amit pizsamának szerettem volna használni a hátamra volt terítve. Gyors belebújtam. Miközben begomboltam,egy fehér lapot pillantottam meg a szerelmem párnáján.
"Elmentem a boltba. Fontos dolog jutott eszembe amit meg kell vennem. Sietek vissza HOZZÁD!! Nagyon szeretlek."
Mosolyogva mentem le a konyhába. A két kutyám ott feküdt bèkèsen. Adtam nekik kaját,majd magamnak is csináltam néhány szendvicset. A kávé főző hangosan kotyogott,mikor kifőtt a kávé. Kerestem egy bögrét,ami persze a magas polcon volt fenn. Hiába nyújtózkodtam nem értem el. Váratlanul egy erős kar fogta meg a derekam,egy másik meg levett egy bögrét nekem.
-Jó reggelt kis hercegnőm-súgta a fülembe Derek.
-Gyors vissza értél-mondtam,közben megfordultam a karjában.
-Nem igen tudok nélküled élni.
Finoman megcsókolt,majd a hajam alá nyúlt.  Hideg fém szálat éreztem a nyakamon, közben Derek kihúzta alóla a hajam.
-A párja nálam van-súgta a fülembe, mikor elváltak az ajkaink.
Lenéztem. A nyakamban egy fél szívet ábrázoló világos kék nyaklánc volt. Sötétkék színnel a LOVE felirat volt bele írva. Az egész medál egy ezüst láncon lógott. Ahogy felnéztem megláttam a másik felét Derek nyakában. Az övé sötétkék felületû volt, és világos kékkel volt a YOU felirat rá írva.
-Szóval ez volt az a fontos dolog amiért elmentél?-kérdeztem halkan.
-Igen... Tetszik?-kérdezte bizonytalanul.
A szemem forgattam, de azért közelebb húztam magamhoz.
-Bár ha valaki akkor te tudod, hogy nem vagyok csajos lány, de mivel tõled van nagyon is tetszik-súgtam, majd még halkabban folytattam.-Mondtam már, hogy szeretlek?
Derek szeme felcsillant. Karjai hirtelen vaspántokká váltak, majd megcsókolt. Tudtam, hogy örül a kijelentésemnek, mivel amióta együtt vagyunk másodjára mondtam ki, hogy szeretem. Valami megváltozott köztünk.
Éreztem, hogy többé nem akar elengedni, és ez nagyobb boldogsággal töltött el, mint az, hogy csak kellek neki. Lépett egyet felém mire a hátam neki nyomódott a konyha pultnak. Derek felkapott, majd felrakott oda.  A csókot nem szakított meg. Hátra támaszkodtam, hogy kicsit feljebb csússzak, de ekkor a kezem neki nyomódott a forró kávéfõzõnek.
-Basszus-mondtam.
Gyors eltoltam magamtól Dereket, majd a hideg víz alá nyomtam a kezem.
-Ne haragudj-mondta a fiú.
-Semmi nem te voltál hanem én. Júj ennek nyoma marad.
-Ezt nem gyógyítja be a szer?-kérdezte, mikõzben bevizezte a konyha ruhát, majd a kezemre csavarta finoman.
-Az égési sérülések nem gyógyulnak be olyan könnyen, mert az nem elvágja a szöveteket, hanem össze húzza.
-A hátadon is égi sérülések vannak?-kérdezte.
A számba haraptam, majd minden szó nélkül öntöttem magamnak a bögrébe kávét. Felcukroztam, majd egy kis tejjel fel öntöttem.
-Cica?-kérdezte halkan.
-Igen égési sérülések. Ne kérdezd, hogy kaptam, mert nem mondom el. Egyelõre-mondtam, majd megint hozzá bújtam.