7.fejezet Vanessa

Másnap idegesen mentem be a suliba. Elsõ dolgom az volt, hogy kifaggassam a lányt, de õ megfázásra hivatkozva nem mondott semmit. Az amúgy vidám lány amint elkezdtem kérdezni, hogy mire akart utalni a katona még vissza húzódóbb lett.
Valami megváltozott rajta, de nem tudtam mi. Hamar be kellett látnom, hogy 2H32 figyelmeztetésének hála más szemmel kezdtem el rá nézni. Tesin annyit bénáztam mint még soha, csak, hogy kitisztuljon a fejem.
Sikerült. Rajzon megint ugyan úgy ültünk egymás mellett, int mindig korábban. Éppen elkezdtem volna piszkálni, amikor nyílt az ajtó és az osztályfőnökünk lépett be nyomában egy szõke lánnyal.
-Jó napot osztály! Hadd mutassam be nektek Vanessát.  Amerikából költöztek vissza a szülei akik japánok. Remélem segítetek neki beilleszkedni. Foglal helyett kicsi lány-mondta a tanárunk.
Ahogy a lány végig ment a termen feltûnt, hogy szinte mindenki õt nézi. Nem volt meglepõ hiszen szõke haja eltért a mienktõl. A fiúk utána fordultak, és én is azon kaptam magam, hogy végig mérem. Elhaladt mellettünk. A tekintetem találkozott egy pillanatra az õ lila szemével.
Szeme felcsillant, (amitõl megborzongtam), majd tovább vándorolt Hope-ra. komolyan mondom a két lány szabályosan végig mérte egymást, majd padtársam keze ökölbe szorult, mire izmai ropogni kezdtek. Vanessa megvetõen felhúzta az orrát,majd meglepõ módon elcsapta a fejét, és ment tovább.
-Ez mi volt?-kérdeztem halkan.
-Régi ismerõs-mondta Hope feszülten.
Azt vette észre, hogy a karperecével játszik. Mindig meglepõdtem, hogy neki engednek ilyesmit hiszen igazából tilos volt az iskola szabályzata szerint. Az órán olyasmi történt ami még soha. Hope idegességében eltörte három ceruzáját is.
Míg azon gondolkodtam, hogy mi lehet a baja, a hátam mögött ülõ fiú megkocogtatta a vállam, majd egy nekem szánt levelet adott át.
"Szia jobban szeretnélek megismerni. Járnál velem? Nessa"
Elhúztam a számat, majd egy Igent írtam a lapra, és vissza küldtem a feladónak. Nem jött válasz rá, de Hope a lapja szélére egy kérdõjelet és egy "Miért hazudtál neki?"-felirat.
"Mert nem akarok vele járni, és jobb ha tudja, hogy nincs nálam esélye"
Hope a szemét forgatta, de láttam rajta, hogy kicsit megkönnyebbült.
"Amúgy nem is tudtam, hogy az apád katonai projekt vezetõje"
Testtartása megmerevedett, majd elfordult tõlem. Oké ezt nem kellett volna. Még 2H32 is ideges lett Higurashi úr említésén. Hogy is gondoltam, hogy pont a lánya nem lesz tõle ideges.
-Bocsánat-mondtam.
Óra után lassan pakoltam össze, ami hiba volt. Vanessa ott téblábolt mellettem, míg pakoltam, és nem érdekelte, hogy Hope-al beszélnék.
-Komolyan nem akarsz velem járni?-kérdezte, közben jól láthatóan kihúzta magát, hogy az amúgy is nagy mellei még nagyobbak legyenek.
-Nem és most hagy légyszíves békén!
A lány duzzogva hátra tûrt egy tincsét, mire kivillant a fekete karperece, a blúza alól.
A nap folyamán többször megfigyeltem. Jó tényleg csinos volt, de szõke tincsei nagyon nem tetszettek, és az sem ahogy tetteti magát. Valamiért nagyon ilyesztõnek találtam lila szemeit.
Azok a különös íriszek nem igértek jót. Taszítottak, és ara kényszerítettek, hogy elmeneküljek. Akkor még nem tudtam, hogy ez minek köszönhetõ.

(Folytassam)