A lakás felfordulva, apám meg anyám ájultan hever a földön a húgom meg a saját vérében fekszik.
-Vini!-kiáltottam.
Ahogy oda szaladtam hozzá láttam, hogy még él. Hívtam a mentőket és a rendőröket. Ahhoz képest, hogy Tokyo elit negyedében lakunk nagyon késõn értek ide. Addigra befutott 2H32-is, és segített elszorítani a húgom vérzõ sebét, hogy ne haljon meg.
-Miért voltatok mind hárman a fesztiválon?-kérdeztem halkan.
-A te védelmed volt a feladatunk. Sajnálom ha tudom, hogy ma ez történik valaki maradt volna itt velük is-mondta.
Valamiért nem tudtam rájuk haragudni. Talán csak a katona hanghordozása tette, de nem akartam vádaskodni.
Ahogy a mentõsök kiértek kezelésbe vették a húgomat. Biccentéssel köszöntek 2H32-nak, majd felrakták a húgomat a kocsiba.
-Öltözz át, majd beviszlek hozzájuk-tette a vállamra a kezét a férfi.
Mivel a rendõrök még nem érkeztek meg kénytelen voltam neki engedelmeskedni. Meg se lepõdtem, hogy a rendõrök ismerik a a katonát. Õ elmondta mi a feladata, majd hagyta hogy helyszíneljenek a férfiak.
Már nagyon bent akartam lenni a kórházban. Nem is a szüleim érdekeltek igazán hanem a húgom.
Nagy sokára elindultunk. 2H32-nagy gázzal hajtott végig az utcákon, de senki nem kapcsolta le. Ahogy kiszálltunk láttam még, hogy lekapcsolja a megkülönböztető jelzéseit amik a kocsi elejére voltak felszerelve.
Gyors léptekkel jött mellettem a recepcióra, majd végig velem maradt, míg megtaláltam a húgom szobáját. Sajnos nem mehettem be hozzá, de az is elég volt, hogy a kórtermén kívül nézhetem, hogy hogy van.
Az orvosok szerint sokáig bent lesz majd, ami nem meglepõ azt nézve, hogy a gyomrán is megszúrták, valamit a nyakánál is megvágták a bõrét.
-Aki megtámadta õket nem tudhatta, hogy hogyan kell vágnia ahhoz, hogy halálos és azonnali legyen a halál... Ez a húgod szerencséje-mondta.
Feltûnt, hogy 2H32 elgondolkozik az orvos mondandóján, de nem szólt semmit ameddig a férfi el nem ment.
-Az illetõ valószínûleg nem akart azonnali halált a húgodnak. Vagy úgy tervezte, hogy késõbb érsz haza, és akkor a karjaidban hall meg, vagy olyan sérülést akart adni a kicsi Vininek, amibõl nehezen, és kevesen gyógyultak fel eddig... Nem akarok akadékoskodni, de van valaki a kórházban is a rossz akaróitok közül. Túl sokáig tartott amíg kiértek a mentõsök, pedig a telefonálásod szinte azonnal volt, hogy haza értél.
-Lehalgattátok a telefonunk?
-Csak én nekem van hozzá kódom. A fivéremnek és a párjának nincs hozzá jogosultsága... Mindjárt ide hívom az egyikõjüket-mondta, majd kisit arrább ment.
Idegesen próbáltam kivenni, hogy mit mond, de nem értettem belõle semmit se. Kódokban beszélt a társával, majd miután letette a készüléket nem szólt semmit.
Merev testtartással állt a falnak dõlve. Izzó zöld szeme nem ígért semmi jót. Megborzongtam a gondolatra, hogy valahol már láttam ehhez hasonló tekintettet, de nem szóltam.
Rövidesen befutott a fivére is. Most, hogy tudtam, hogy van köztök valami rokoni kapcsolat jobban megfigyeltem õket. 2H32 majd másfél fejjel alacsonyabb volt, de másban nem tértek el.
Nem sokkal késõbb 2H32 kiharcolta, hogy az orvosok engedjék a fivérét.
-Gyere pihenned kell. Holnap iskola van és nem hiányozhatsz!
-Nem hagyom itt Vinit-mondtam.
-A fivérem figyel rá, hogy ne tegyenek kárt benne. Gyere!
Nem mozdultam. Igaz, hogy ott volt, de mi van ha elbambul?
-Nem lesz semmi baj. Az órájában mozgás érzékelő van ami riasztja ha elalszik, és mozgás támad a szobában... Gyere! Holnap intézkedem, hogy elköltözzetek a környékről de ahhoz ki kell pihennem magam!
Kifújtam a levegőt, majd követtem. Haza érve meglepõdvve tapasztaltam, hogy rend van a lakásban, de aztán megláttam YH34-fór én nem kérdeztem semmit se.
Aznap alig aludtam valamit. Pedig ha tudom, hogy másnap mi vár rám magamra erőltetettem az alvást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése