~~~ <3 <3 Hope <3 <3 ~~~
Lihegve vettem a levegőt, közben próbáltam felhúzni magam a láncaimon. Továbbra is talpon maradtam, és nem adtam meg a nőnek azt az örömet, hogy sikítani halljon. Erősnek kellett maradnom, hiszen a barátaim, és a testvéreim számítottak rám. Hunter elindult vissza a jó irányba, és nem tehettem meg vele, hogy cserben hagyom. Tőle kaptam a nevem ennyivel tartozok neki.
-Tudod nagyon kitartó vagy pedig már hetek óta kínozlak. Tudod kezdem unni, hogy még nem törtél meg. Kitaláltam, hogyan törhetnélek meg ha már a fizikai bántások nem segítenek nekem. Remélem felkészültél a ma estére...
Nem igazán értettem, hogy mire akar kilyukadni. Mikor kiment fáradtan engedtem, hogy erőre bukjak. A földön térdeltem, mikor a bátyám bejött a cellába.
-Nagyon erős vagy-csókolt homlokon, majd neki látott, hogy ellássa a sebeimet.
Most fekete inget kaptam, ami kicsit jobban tetszett mint egyébként.
-Nem tudod mit akar estére tervezni?-kérdeztem rekedten a sok hallgatástól.
-Nem mondott nekem semmit se, ahogy másnak se.
Nem nyugtatott meg a kijelentésével. Nem sokkal később magamra hagyott, mert Kaguya magához szólította. Remegő tagokkal ültem a cella padlóján. Iskolai egyenruhám szoknyája már jó sok helyen elszakadt, és elég rendesen vörös volt a vértől. Így hogy nem volt mellettem senki nagyon magányosnak éreztem magam. Mint mindig most is eszembe jutott Derek. A fiú puszta emléke elég volt ahhoz általában, hogy kibírjam a magányos órákat, de most csak az jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik. Tudtam, hogy össze kéne magam kapnom, hiszen ha most látna, minden bizonnyal nagyon megtörne. Elfogadtam, hogy miért szakított vele, de bántott, hogy nem hallgatott meg. Nem tudtam elmondani neki, hogy már nem vagyok Dan jegyese, így apám nem szólhat bele az életembe. Nem mondhattam el neki, hogy a Sárkány Hadosztályba vezetői pozíciót ajánlottak fel, ami azzal járt volna, hogy a saját apám kapitánya lehetnék.
Könnyek folytak végig az arcomon, majd éles fájdalom hasított a fejembe. Felnyögtem hiszen olyan intenzív volt a fájdalom, amit még nem tapasztaltam soha. Próbáltam kizárni a fájdalmat, de nem sikerült.
Valószínűleg elájulhattam, mert a következő amire emlékszem az a folyosón hangzó kiáltások voltak. A fejem már nem fájt, de a látásom valahogy homályos volt. Kaguya rontott be a cellába néhány csatlósával.
-Nocsak... Csak nem lila valakinek az írisze széle?-kérdezte kajánul, mikor a tekintetünk találkozott.
Mellém lépett, majd intett a társainak. Azok úgy álltak, hogy az ajtón akárki is jön be rájuk dobhassák az elektromos hálót. Hunter rohant be, majd állt a másik oldalamra. Sötét napszemüveget viselt,amiből tudtam, hogy nem szívesen van itt.
-Készüljetek!-hangzott az erényes parancs.
Bakancsok közeledtét hallottam, mire minden izmom megfeszült. Az ajtó megint kivágódott. Egy pillanatra láttam csak az álarcos alakot mikor a háló rá vetült. A következő pillanatban egy másik jött be, de őt is elfogták. Idegesen néztem ahogy a fal mellé vonszolják őket, majd láncokkal kibilincsezik a kezüket. Mielőtt megnézhettem volna kik ők egy harmadik személy jött be az ajtón.
-Nessa vigyáz!-kiáltottam, de már késő volt.
A nővéremnek még sikoltani se volt ideje, már le is ütötték.Megfeszítettem a láncaimat, és minden erőmmel igyekeztem közelebb menni a nővéremhez, de a láncok kitartottak.
-Oh már is mennyire ideges vagy. Nézzük csak meg a másik kettőt kik is- Kaguya csettintett, mire az egyik fogolyról levették a hálót
Miroku levegőért kapkodott, mintha a háló alatt nem kapott volna levegőt rendesen. Csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Egy pillanatra döbbenetet láttam a szemében. Ez után ő is meglátta a nővérem, akit időközben a szomszédos falhoz bilincseltek.
-Nos ő ki neked? Látom az áruló szőkeség jobban érdekli mint te. Nos ki a harmadik?
Levették a harmadikról is a hálót. Lesokkolva álltam, és egy pillanatig még a láncaim feszegetéséről is megfeledkeztem.
-Derek ne...-súgtam, mire Kaguya szélesen elmosolyodott.
~~~ <3 <3 Derek <3 <3 ~~~
Kicsit megkönnyebbültem, mikor megláttam Hope-ot Azonban mikor megláttam a szemét kétségbe estem. A lány íriszének a széle lilás árnyalatot öltött.
Váratlanul neki feszült a láncainak, amik nem engedtek. Kétségbeesés, és harag tombolt a tekintetében, mire a lila szín utat tőrt a szemében.
-Hope!-kiáltottam rá kétségbe esetten.-Hope hagyd abba! Ha át adod magad a haragnak olyan leszel mint ők! Hope hallod!-kiabáltam rá, de mintha meg se hallotta amit mondtam neki.
-Ez az kicsi lány tombolj csak! Te leszel a legjobb emberem!-nevetett a nő.
-Hope kérlek nyugodj meg!...
A nő nevetett. Én meg csak néztem ahogy a szerelmem szenved. Láttam rajta, hogy lelki fájdalma nem engedi, hogy tisztán gondolkodjon.
Mikor megkapta Vanessa az üzenetet, hogy hol találja a húgát tudtuk, hogy csapda lesz, de arra nem számítottunk, hogy nem is nekünk lesz a csapda. Teljesen tehetetlenül néztem ahogy a lány egyre jobban bele hajtja magát az őrületbe, és egyre jobban elveszti önmagát.
-Yuuki ne csináld!-hallottam Vanessa hangját.
Hope egy pillanatra felé fordult, majd újra felém nézett. A lila terjedése meg állt egy pillanatra, majd lassan megint lilásodni kezdett.
-Húgi kérlek! Te nem lehetsz selejt!... Téged apa sem tudott megtörni! Hallod! Hunter ereje se volt elég ahhoz, hogy megtörj! Kérlek húgi térj vissza!-könyörgött a lány.
Hope nem válaszolt, csak egyre nagyobb rémülettel figyelt.
-Hunter! Tudom, hogy neked semmit nem jelent, de öld meg! Nem állhat át közétek!-kiabálta Vanessa.
Hope rémülten nézett a mellette álló férfira, akinek az egyik izma feltűnően rángatózott a nyakán. Hezitált. Az a férfi aki annak idején simán megölte volna, most hezitált.
-Látod a fiúnak semmit nem jelentesz-mondta halkan a nő miközben végig simított Hope arcán.
-Ne higgy neki! Te tudod, hogy mennyit jelentesz nekem! Hope ne hallgass rá...
A lány tekintete bizonytalan volt. Szemében könnyek csillogtak, amiket gyűlöltem, hiszen a bizonytalanságát mutatták. Tudtam, hogy nem tud nekem hinni, hiszen ott hagytam. Tudom, hogy megértette az indítékom, de ebben az állapotában nem hibáztattam, hogy nem jutott el a tudatáig.
Már nem feszegette a láncait. Lehajtotta a fejét, és csendesen sírt. Könnyei végig folytak az arcán. Kaguya olyan dolgokat mondott neki, amik nem voltak igazak. Kihasználta, hogy Hope elindult a mélység felé. A harag és tehetetlenség könnyei folytak végig az arcomon.
-Szeretlek!-kiáltottam, de nem reagált rá.-Szeretlek Yuuki Higurashi!-kiáltottam, mire a lány egész testében megmerevedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése