-Itt az ideje az árulok halálának!-mondta a nő, majd elindult Vanessa felé.
-Azt hittem inkább az én halálom kívánod-szólalt meg Hope halkan.
-Ohh téged miért bántanálak... Jut eszembe... Öld meg a fiút!-mutatott rám.
Hope a térdére esett, ahogy a bilincsei hirtelen elengedték. Kellett néhány másodperc míg fel állt, majd elindult felém.
-Kérlek ne csináld ezt! Nem te vagy!-mondtam halkan.
Kaguya egy fekete tőrt vett elő, majd mikor a lány elém ért a kezébe nyomta. Elhúzta Hope egyik lehulló hajtincsét, amiért még mérgesebb lettem.
-Ezt az undorító hajzuhatagot, majd levágjuk-mondta a nő.
Hátra húzta a lány haját, mintha csak az ő tulajdona lenne. Hope arcán rideg mosoly terült szét, de csak ekkor vettem észre, hogy a szeme lehunyva van.
-Na mire vársz? Ő taszított a mélybe téged-mondta Kaguya.
-Éppen ellenkezőleg-mondta Hope, majd a következő pillanatban lendült a kés.
Kaguya felüvöltött ahogy a penge megvágta a karját.
-Mellesleg ne érj a hajamhoz-mondta, Hope majd neki ugrott.
Kaguya kihátrál, de nem volt elég gyors. A lány gyors egymás után vágta meg, majd mikor a falhoz szorította őt a torkának nyomta kést.
-Hunter megtennéd, hogy elengeded Nessát? Kicsit jobb erőben vagytok mint én, és ketten talán jobban elbírnátok vele-mondta.
A nagydarab férfi engedelmeskedett. Vanessa bilincsei rögtön engedtek, mire a nő rátámadt Hope ra. A lány számíthatott rá, mert egy elegáns háltra szaltó keretében hátra ugrott elém. Mielőtt Kaguya elérhette volna mint két két kopó Vanessa és Hunter előtte termett.
-Nem bántod a húgom-mondták egyszerre-majd össze hangoltan támadtak.
Hope felém fordult. Szeme zölden csillogott, de nem tudtam eldönteni, hogy a könnyektől, vagy a boldogságtól.
-Hope-mondtam halkan, de éreztem, hogy a mosoly az arcomra van írva.
A lány a nyakamba csimpaszkodott, közben a fejem közel húzta magához.
-Köszönöm, hogy megmentettél-súgta, közben az arcom csókolgatta.
Átakartam karolni, hogy többet ne engedjem el, de a bilincsek még mindig rajtam voltak. Hallottam, ahogy kattannak a bilincsek, majd Kaguya káromkodott. Ahogy átnéztem a lány válla felett láttam, ahogy Vanessa éppen a bokáján csatolja rá a bilincseit.
Hunter mellém lépett, majd eloldotta a bilincseim. Csak mellékesen fogtam fel, hogy a férfi szeme már nem lila hanem világos kék. Fontosabbnak tartottam, hogy Hope-ot a karjaim közé zárjam.
-Soha többé nem akarlak ilyen állapotban látni-mondtam neki halkan, miközben homlokon csókoltam.
Hope csak bólintott, de nem is vártam, hogy mondjon valamit. Mellettem Miroku láncai is lehullottak, mire ő oda rohant Vanessához.
-Nem akarom a szerelmes húgaimat megzavarni, de el kéne tűnnünk, mielőtt az őrök ide érnek-mondta Hunter az ajtóból.
A férfi ránk nézett, mire mosoly terült szét az arcán. Hope az állam alá fúrta a fejét, és felé fordult. Mielőtt mondhatott volna valamit megjelent a nővére mellettünk.
-Teljes a család?-kérdezte.
Szeme pont olyan fagyos kéken csillogott, mint Hunteré.
-Csak anya hiányzik a sorból... Na tűnjünk innen!
Segítettem neki fel állni, majd mikor a lábai fel akarták mondani a szolgálatot, csak egyszerűen felkaptam. Hunter vezetésével végig rohantunk az alagút rendszeren. Ha ő nem segít biztos háromszor eltévedtem volna. Hope a nyakamba fúrta a fejét, és mély álomba merült. Nem zavarta, hogy éppen menekülünk. Biztos voltam benne, hogy nagyon rég aludhatott már, azért bírt olyan nyugodtan pihenni.
A pince rendszerből kiérve Hunter szűk sikátorokon vezetett minket keresztül, mire kiértünk a város széléhez.
-Na most merre jutunk el a leggyorsabban a házához?-kérdezte a férfi.
-Én tudom-mondtam, majd elindultam haza felé.
-Te hogy tértél észhez bátyó?-kérdezte Nessa a hátam mögött.
-Megtudtam, hogy hívják a húgunkat igazából-mondta Hunter. Yuuki a mi reményünk-mondta.
Totálisan egyet értettem vele, de ezt nem mondtam ki hangosan.
folytasd ☺
VálaszTörlés