Nem tudom, hogy kerültem a cellába. Mindössze annyira emlékszem, hogy elindultam a suliba, majd valaki elkapott hátulról, majd leütött. Biztos altatót adott be nekem, mert mikor magamhoz tértem már ebben a tízszer-tíz méteres cellában voltam kiláncolva. A lábaim szorosan a fal mellé voltak kikötve, kezeimet, meg kétméteres láncok rögzítették a falhoz. Felállni, és leülni tudtam csak. A lábbilincsekhez annyi könnyebbség volt, hogy lefeküdni engedtek, bár ez utóbbit nem igen csináltam. Nem tudtam, hogy miért nem öltek meg, de a lelkem mélyén éreztem, hogy nem aludhatok el.
Az ajtó váratlanul kinyílt, és Hunter lépet be rajta. Kezében egy tálca volt rajta egy szelet kenyér, és egy pohár víz.
-Vicces, hogy Japán akadémia legjobb Rh osztagosa itt sínylődik a cellánkba. Csak sajnálni tudtak húgi-mondta.
-Tudtommal nem vagy a bátyám-mondtam mérgesen, de nyugodtan.
-Oh Higurashi az apád?-kérdezte, mire bólintottam.-Akkor a húgom vagy. Vicces, hogy én vagyok az a fiú aki miatt anyánk meghalt, de ti okoztátok a vesztét.
-A te csapatod támadta meg az akadémiát, mikor beindult nála a szülés?
-Én nem akartam részt venni a harcban, csak az anyám mellett akartam lenni, hogy lássam a megszülető testvéreim...
Nem tudtam higgyek e neki. Ez a férfi volt az aki a legtöbb támadást végezte az akadémia ellen, ráadásul, engem is majdnem megölt. Ahogy jobban megfigyeltem, felfedeztem benne apám markáns vonásait. Az álla pont ugyan olyan vonalú volt, ahogy a szeme vágása is. Fekete haja, úgy csillogott ahogy az enyém.
Ahogy legógólt elém felfedeztem a nyakán egy anyajegyet, ami pont olyan volt mint az én nyakamon.
-Edd meg! Nincs benne semmi méreg. Kaguya nemsokára itt lesz, hogy megtörjön mind fizikailag, mind lelkileg. Fog kelleni az erő.
Nem tudom miért, de engedelmeskedtem neki. A kenyér ízetlen volt, és a víz is poshadt, de mégsem utasítottam vissza. Alig fogyott el az étel Hunter fel állt, és kiment. Nem sokkal később bakancsok koppanását hallottam. Az ajtó megint nyílt, majd az iskolai tanárom jelent meg benne.
Így, hogy nem a tanítói ruhája volt rajta, még ijesztőbb látványt nyújtott, de szemlátomást ez őt elégedettséggel töltötte el. Felálltam, hogy nehogy azt higgye megadom magam neki, mire széles mosoly terült szét az arcán.
-Látom a büszkeséged megmaradt. Helyes, ha majd az én szolgálatomban állsz akkor is legyél ilyen büszke.
Nevetve oldotta le az oldaláról az ostorán, majd erősen megcsapott vele. Nem hagytam, hogy a sikoly feltörjön belőlem. Össze szorítottam a fogam, majd hagytam, hogy tovább verjen. tudhatta volna, hogy engem nem lehet fizikailag megtörni olyan könnyen. Az akadémia legerősebb osztagai képeztek, olyanok mint a Fekete Lovasok és a Sárkány Hadosztag. néhány kemény ostor csapás meg se kottyan. Mikor az ember testéhez tűzet vasat nyomnak, és azt kell kibírnia szó nélkül akkor megtanulja csendesen tűrni a fájdalmat.
Órák teltek el, mire megunta a hallgatásom. Még percekig csak nézett rám, majd távozott. Az idő telt, mikor megint kinyílt a cellám ajtaja. Valaki finoman lefejtette rólam, az egyenruhám maradékát, majd elkezdte kimosni a sebem. Mikor felnéztem Hunterrel találtam szembe magam.
-Miért segítesz, mikor nem is ugyan abban a csapatban vagyunk?-kérdeztem halkan.
-Az lehet, de attól még testvérek vagyunk-mondta. Hagytam, hogy kitisztítsa a megmaradt sebeket.
-Hogy gyógyul ilyen gyorsan?-kérdezte meglepődve.
-Más koktélt kapok mint te-mondtam halkan.
Hunter kioldotta jobb csuklóm, majd beledugta a kezem egy fehér ingbe. Az ing ujját feltűrte, majd vissza csatolta a bilincset. Ugyan ezt megcsinálta a másik kezemen, és miután begombolta a tiszta inget, leült velem szembe. Sajgó izmokkal ültem le én is. Kiropogtattam a nyakam, majd csak néztem rá. A férfi hátra hajtotta a fejét, majd lehunyta a szemét.
-Tudod, nagyon hasonlítasz anyára-mondta percekkel később.
Felkaptam a fejem. Az ajkain bizonytalan mosoly játszott.
-Ugyan ilyen hosszú volt a haja, csak világosabb színű. Ahol neked sötétkék tincs van a hajadban, neki világos kék volt. Nem volt bőbeszédű, de látszott rajta, hogy könnyen eltudja fogadni a történteket.
-Mesélnél még róla?-kértem, mikor percekig nem szólalt meg.
-Ne haragudj, de nem akarom jobban felszakítani a régi sebeimet. Azért kicsit bánt, hogy az utolsó kérésem felé nem teljesítette.
-Mi lenne az?-kérdeztem.
-Mikor megtudta, hogy négyes ikreket vár kértem, hogy ha csak az egyik lány lesz Yuuki legyen a neve. Tudod akkor már elkezdődött az átváltozásom, hála apának. Abban bíztam, hogy ha a lányt Reménynek keresztelik, talán lesz bennem annyi kitartás, hogy az élő reményhez vissza térjek.
-A Hope angolul is reményt jelent-mondtam csendesen.
-Tudom, de az nem ugyan az...
-Most én árulok el neked valamit anyáról. Nem Hope-nak keresztel a halála előtt.
Erre felpattantak a szemei, majd kérdőn rám nézett.
-Minek keresztelt?-kérdezte.
Félszegen elmosolyodtam. Hunter szemében reménykedés csillant.
-Yuuki?-kérdezte tétován, mire biccentettem.
A fiú hirtelen felpattant, majd térdre rogyott előttem. Átkarolta a vállaimat, majd a hajamba fúrta a fejét. Jól halhatóan felzokogott, mire amennyire tudtam átkaroltam. Mikor végre megnyugodott, és elhúzódott mélyen a szemembe nézett.
-Nem hagyom, hogy megtörjön téged is húgom-mondta.
Ahogy beszélt azt vettem észre, hogy a lila írisze elkezd halványodni.
(Csak aki olvassák azoknak szól! Kérek véleményt!)
Ez nem képzeltem volna. Remélem nem tudják majd meg törni. Nagyon jó rész volt
VálaszTörlés