Hatake unottan ült mellettem, miközben a napi esti edzésem csináltam. Váratlan felcsapta a fejét, majd a bejárati ajtóhoz ment.
Néhány percig ott állt, majd vad csaholásba kezdett. Rögtön abba hagytam az edzést. Magamra kaptam a fegyver övem, majd kinéztem az ajtón. Az utcán senkit nem láttam, de egyre nagyobb volt bennem a félelem.
Már éppen beakartam csukni az ajtót, mikor megláttam a sérült nõt közeledni. Kiléptem a házból, mire remegõ lábakkal elindult felém.
-Segítsen kérem.mondta, majd össze csuklott.
Még éppen idõben kaptam el. Karján több sebbõl vérzett és látszott rajta, hogy nem bírja sokáig. óvatosan bevittem a házba, majd a kanapéra fektettem. Miközben az elsõsegély dobozban kutakodtam felhívtam Hope-ot. A lány szinte azonnal el indult, és mire elláttam a nõ sebeit, már meg is érkezett.
-Mennyire súlyosak a sérülései?-kérdezte rögtön.
-Halálos is lehetett volna, de szerencsére nem azok.
-Átkozott selejtek-mondta, mikor megvizsgálta a nõ ájult testét.
-Mit csináljunk?-kérdeztem, de õ addigra már nagyban telefonált, valami idegen nyelven.
Idegesen vártam míg befejezi. Mikor végre le tette nem szólt, csak az ablakhoz ment, hogy kinézzen az utcára. Kezén felizzott a karperec, majd egy kézi fegyver jelent meg benne.
-Hol vagytok már?-kérdezte idegesen.
Mellé léptem, és kinéztem az ablakon. Nem láttam senkit mozogni, de a kutyám vissza-folytot morgása elárulta, hogy itt vannak a közelben. Talán egy óráig álltunk ott, mikor hangos motorzaj ütötte meg a fülem. Mire felfogtam, hogy mi lehet az, Hope a kanapéhoz ment, majd könnyedén felkapta a nálánál jóval nagyobb nõ testét.
-Hatake!-mondta hatóározottan, mire a kutyám felugrott a kilincsre és kinyitotta neki az ajtót. Hope kivitte a nõt, majd segített berakni a terepjáróba mely kint várt rá.
-Menjetek be a házba. Veszélyes még egy egy Rh osztagosnak is kint lenni ilyenkor-mondta a söfõr, majd elhajtottak.
Finoman megfogtam a lány karját, majd behúztam a házba. Bezártam az ajtót, majd magamhoz húztam.
-Õk kik voltak?-kérdeztem halkan.
-A várostól nem messze lévõ Rh kórház biztonsági mentõsei...
Hope nem mondott többett, én meg nem kérdeztem. Leakartam ülni vele a kanapéra, de eszembe jutott, hogy az tiszta vér.
-Ki kellene takarítani-mondtam halkan inkább csak magamnak.
-Majd én intézem.
Hope eltüntette a fegyverét, majd egy ismeretlen kütyût teremtett a semmibõl. A kis szerkezet elkezdte takarítani a vért a padlóról, és kanapéról. Ámulva figyeltem, de ekkor megéreztem, hogy Hope húz felfelé az emeltre.
A szobámba mentünk, és ott szembe fordult velem.
-Ugye tudod, hogy amit ma láttál arról egy szót se szólhatsz senkinek?
-Igen.
-Akkor jó.
Hope megragadta a nyakam, majd miközben megcsókolt, hátra lépett velem. tudtam, mikor találta el az ágy a lábát, mert magával húzva hátra zuhant. Átfordultam vele, így én kerültem alulra.
-Bocs. Már megint le támadtalak-mondta Hope, miközben megtámaszkodott a fejem mellett.
-Szeretem mikor rám támadsz-mondtam.
Éreztem a combját a testem, mellett így rá tetem a kezem, mire megborzongott. A feszes farmeron keresztûl simogattam a lábát, és tudtam, hogy élvezi. Szemeit lehúnyta, közben a fejem mellett a keze ökölbe szorult. Kedvem lett volna tovább menni, de tudtam, hogy még nem vagyunk készen rá. Megálljt parancsoltam a kezemnek, majd kicsit feljebb húztam magam, hogy a lány selymes nyakába csókolhassak.
-Nem akarom tovább feszíteni a húrt-súgtam a nyakába, mire megint rá támad az ajkamra.
Imádtam a vadságát, mely mögött sikított, hogy mennyire ki van éhezve a szeretetre. Miközben teste az enyémhez préselõdött, rá jöttem mennyire bizonytalan a saját jövõjébe, még ha nem is mondta ki. Úgy csókolt, mintha minden egy érintés az utolsó lehetne. Mintha szomjazott volna, és én lettem volna számára az éltetõ víz. Nem bántam. Hadd legyek a víz számára, ha velem lehet.
beletúrtam a hajába, majd megint átfordultam vele.
(Folytassam?)
Igen folytasd. Imádom
VálaszTörlés